Ugyanakkor napközben akár 13 fok is lehet.
Korábban 15,7 fok volt az erre a napra vonatkozó melegrekord.
Úgy tűnik, komoly tisztogatásba kezdett a Microsoft.
Miután decembertől kezdődően a minimálbér és a garantált bérminimum összege is emelkedett, januárban az érintettek már az emelt bérüket kapják.
Az alábbiakban tételesen mutatjuk, mely termékek és termékkategóriák kerültek be az árfigyelőbe.
Az izraeli külföldi hírszerző szolgálat vezetője egyértelművé tette, minden felelőst felkutatnak és likvidálnak.
Egy friss statisztika alapján Szoboszlai valós értéke közel 140 millió euró, amivel a világ 13. legértékesebb játékosa.
Már javában folynak az egyeztetések az ügyben, miután a szerb hadsereg vezérkara kezdeményezte a kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítását.
A drámai felvételen tökéletesen kivehető a pillanat, amikor a vádlott szó szerint átugrik a tárgyalóterem padján, majd megtámadja a bírót.
A legfrissebb jelentések szerint már letartóztatták a gyanúsítottat.