Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Szerző: Bense Róbert

Több játékosát is elküldi az Újpest FC, hivatalos közleményt adtak ki

Kiderült, kik nem folytatják a következő szezonban a lila-fehéreknél.

Véletlen felfedezés hozhatja el a szuperakkumulátorok rég várt korszakát

Mindent megváltoztathatnak az új fejlesztésű kondenzátorok.

Az antidepresszánsok újabb negatív hatására derült fény, hőségben okozhatnak gondot

Egyes készítmények kimondottan kellemetlen tüneteket okozhatnak a melegebb hónapokban.

Több mint 150 millió gyermek életét mentették meg az elmúlt 50 év oltásprogramjai

Csaknem 40 százalékkal csökkent a csecsemőhalandóság a védőoltások hatására.

Érzelmes üzenetben búcsúzott a Liverpooltól Jürgen Klopp

A német edző felidézte a kezdeteket, kilenc év után távozik a csapattól.

A verhetetlen Leverkusen edzője szerint csapata mindhárom címet megérdemli

Ebből egy már zsebben, hamarosan azonban két finálét is meg kell vívnia a Bayer Leverkusennek.

Az AI segít lebuktatni a szabálytalan sofőröket is, de van ezzel egy kis bökkenő

Egy kivételével minden érv az új, mesterséges intelligencián alapuló rendszer bevezetése mellett szól.

A robothernyó felülírhatja az eddigi fejlesztéseket, minden eddiginél sokrétűbb a tudása

A moduláris robot a jövő egyik legígéretesebb megoldása lehet, és már most rengeteget tud.

Meghozta döntését a Liverpool kapitánya, továbbra is segíteni akar csapatának

Izgalmakkal és változásokkal teli nyár elé néznek Szoboszlai Dominikék Jürgen Klopp távozása után.

Tuchel egyre közelebb lehet a Premier League-hez, idén nyáron visszatérhet

Szavai alapján nagyon is valószínűnek tűnik, hogy ismét egy angol klub kispadjára ülhet majd le.

A Barcelona látókörébe került Luis Enrique a PSG újabb BL-fiaskóját követően

Xavi még csak most döntött a folytatásról, máris a közelgő távozásáról beszélnek.

Mégsem volt olyan okos a T. rex? Meglepő felfedezésre jutottak a kutatók

Tavaly egy brazil tudósokból álló csoport azt állította, hogy a félelmetes ragadozó a majmokhoz hasonló intelligenciával bírt.

Casemiro egyszerre kapott súlyos kritikát és elismerést a Liverpool korábbi klasszisától

A Manchester United megalázó veresége felkorbácsolta a kedélyeket a csapat körül.

Források szerint Ten Hag az United edzője akar maradni a Bayern München helyett

Erik ten Hag a hírek szerint rajta lehet a bajorok kívánságlistáján, már csak az a kérdés, hogy egyáltalán távozik-e?

Hiába nincs jó passzban Rashford, hatalmas összeget kérne érte a Manchester United

Kérdés, hogy a szóban forgó ajánlatot melyik együttes hajlandó megadni Rashford játékjogaiért.