Gulyás Gergely szerint az elmúlt bő egy évtized sok mindent jelentett Mór számára.
Észak-Korea már jóformán minden egyes napot egy újabb illegális rakétateszttel indít.
Xavi nem kertelt, egyenesen kijelentette, a Barca nem a legjobb arcát mutatta a mindent eldöntő mérkőzésen, ám ígéretet tett arra, hogy "visszatérnek".
A két állomás között egyelőre nem közlekedhetnek a vonatok.
Igen heves szélmozgásra érdemes készülni kedden, noha az ország egyik felében napsütés, a másikban borongós idő lesz jellemző.
A bravúros triplázás utáni interjúk során az ifjú klasszis rámutatott, "ő sem szent", de azt is megjegyezte, hogy fejlődni akar, és példaképként akar állni a gyermekek előtt.
Ezzel pedig nagyon jó jártak azok a magyar munkavállalók, akik kapnak SZÉP-kártya juttatást is.
Nem tudni, mire gondolt a költő.
Gólörömével Ronaldónak, a példaképének üzent.
Egészen meghökkentő felvételek láttak napvilágot egy repülőgépről, melynek hajtóműve a levegőben gyulladt ki.