A Michelin-csillagos chef imádja az új dolgokat, és most valami egészen másba kóstolt bele, távol a szakmájától.
Heni számára az elmúlt több mint egy év sok jót és rosszat is hozott, amiket nehéz volt megélnie, hiszen többek között elvetélt.
Egy minden eddiginél korábbi időpontban veszi kezdetét az Exatlon Hungary következő epizódja, így már nem kell túl sokat várnunk.
Berki Mazsi nagyon boldogan jelentette be, hogy nemrég bővült a családjuk, amire büszke és most egy újabb izgalmas időszak áll előttük.
Geszler Dorottya megosztott magáról egy nyári képet, amivel azonnal felhívta magára a figyelmet, hiszen bődületesen szexin mutat rajta.
Kissé furcsának tűnhet Vivi magyarázkodása, mivel pontosan ő volt az, aki elsírta magát Anna előtt, mennyire fél a párbajtól.
Magyarország miniszterelnöke egy újabb fontos megbeszélésen vett részt, ami után a Facebook oldalán keresztül üzent.
Az elkövető először tagadta a tettét, majd azzal a lendülettel lebukott. A kutya végül visszakerülhetett a gazdájához.
Nagyon kell kutatni, hogy találjunk pár igazán pozitív kommentet Zsófi kiesése után, akit az Exatlon történetének egyik leggyengébb versenyzőjének tartanak.
Vivi ismét repülőre ült, és egy újabb csodálatos helyre látogatott, de természetesen nem feledkezik meg a követőiről.