Igyekezett lenyugtatni és vigasztani őt, de nem sikerült, ettől független szeretne hallani felőle, és ha szüksége van segítségre, bátran keresse meg.
A DK most épp arról beszél, hogy szerintük a kormány nem veszi komolyan az egészségügyet.
Bill Daly az ESPN-nek nyilatkozva úgy fogalmazott, bár még túl korai lenne biztosra mondani, a maga részéről azonban nagyon reméli, hogy az oroszok vk-szereplése lehetséges.
A magyar miniszterelnök a nagy brüsszeli szankciók visszavonását kéri, hogy azt legkésőbb az év végén tegyék meg.
A veretlenül visszavonult bokszvilágbajnok és a ketrecharcos jövőre újból összecsaphatnak.
Úgy tűnik, hogy már 300 ezer évvel ezelőtt sem vetették meg az emberek a pszichoaktív szerek használatát.
A válogatott csapatkapitánya ma jelentette be visszavonulását.
TNT Inti élete hátralévő részében egy korty alkoholt sem ihat, de ez még nem minden, másra is oda kell figyelnie.
Novák Katalin köztársasági elnök kiemelte, hogy Magyarország Izrael és a zsidó közösségek barátja.
A párt szerint arra volna szükség, hogy a kormány kezdjen párbeszédet a szakszervezetekkel a béremelésről, így is biztosítva a mentődolgozók megbecsülését.