Többek között az is kiderült, hogy kinek a győzelmére fizetnének a legkevesebb pénzt, míg Magyarország azok között foglal helyet, akik egészen elképesztő szorzókat kaptak
A hivatalos tájékoztatás szerint helytelen korhatár-besorolás miatt több mint 10 millió forintra büntették a csatorna szolgáltatóját.
Ismét egy komolyabb drogfogást hajtottak végre a budapesti rendőrök, akik két román állampolgárnál 15 kilogrammot marihuánát találtak.
Tíz év szabadságvesztésre ítéltek egy nőt emberölésért, amiért magára hagyta újszülött gyermekét, és ezzeé a csecsemű halálát okozta.
Rövidesen kezdetét veszi az Európa-bajnokság, amire már sok millió futballrajongó várt, köztük a magyarokkal is. Hazánk válogatottja akár még komoly meglepetést is okozhat.
Evelin biztosan jól érzi magát, és igyekszik aktív lenni a közösségi médiában, folyamatosak a róla megjelent közösségi médiás tartalmak.
A tragikus hirtelenséggel elhunyt Puhl Sándor nagy űrt hagy maga után, mind a játékvezetése, mind pedig a karaktere miatt. Egy igazi legendától vettek most végső búcsút.
Ugyan nem sokat árult el az Exatlon egyik legnagyobb sztárja, annyit igen, hogy valami izgalmas van a háttérben.
Tetejére borult egy autó az Astoriánál szerdán kora este, a Károly körutat lezárták.
Timi egy igazi örökmozgó, aki bármikor képes átalakulni, és közben csodálatos a formája, amire joggal lehet büszke.