Az elmúlt héten az ország területén 1618 határsértőt tartóztattak föl és kísértek vissza.
A rendőrség látókörébe került két olasz férfi és egy debreceni társuk, akiket a gyanú szerint kapcsolatba lehetett hozni a bűncselekmény elkövetésével.
Ukrajna elnöke bízik benne, hogy Oroszország hamarosan megkezdi a kivonulást, és diplomáciai úton rendezik a kérdést.
A Világgazdaság jelentése szerint Magyarország mentességet kaphat a globális minimumadó alól.
Továbbra sincs meg a megállapodás a teljes orosz szankciós csomagról, ami már a kilencedik a sorban.
Németország kancellárja úgy véli, hogy a világ legfejlettebb iparú demokráciáit összefogó csoport erőfeszítései a piac stabilitását is segítik.
Demcsák Zsuzsa remek kérdéseket tett fel, többek között Smaltig Dalmának is, aki elismerte, másképpen viselkedik, ha például Szorcsik Vikivel van együtt.
A magyar valuta már a hét elején összekapta magát, s remélhetőleg tartani is fogja ezt a szintet, esetlegesen pedig tovább erősödik az euróval szemben.
Egyre inkább előre terveznek a vásárlással a magyarok, az összegeket nézve azonban hajlamosak elcsúszni az emberek.
Mischinger Peti hosszasan írta le, mit gondol erről az egészről, és mi annak az oka, amiért nyilvános bocsánatkérést vár Szorcsik Vikitől.