Nádai Anikó boldogan jelentette be a nagy visszatérését a szülését követően. Mivel imád dolgozni, szereti a munkáját, az RTL-t és a Való Világot, készen állt arra, hogy újra képernyőre kerüljön.
A zord napok után fokozatos enyhülés közeledik, eső válthatja a havat.
Osváth Zsolt váratlanul az egyik pillanatban kirohant a stúdióból, amit a többiek nemigazán tudtak hova rakni.
Henry Cavill-t is váratlanul érte a döntés, mert nagyon készült arra, hogy újra magára öltse a legendás piros köpenyt Supermanként.
Nagyon boldog pillanatok ezek most az ismert és elismert politikusnő számára, hiszen nem sokkal az ünnepek előtt megszületett a kisfia.
A jobboldali kormányfő kijelentette, az Európai Unió "rövidlátónak" bizonyul a jelentős stratégiai döntésekben. Példaként az ukrajnai háborút és az energiaválságot említette.
Judy egyértelművé tette, hogy amíg látják az értelmét, küzdeni fognak, és mindent megtesznek, ami csak lehetséges.
Az előző esti jegyzéshez képest gyengüléssel indított a forint csütörtök reggel.
Peszkov nem kívánta kommentálni azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint Washington Patriot rakétavédelmi rendszereket szállíthat Kijevnek.
Schobert Norbi végül visszahívta a Fókusz stábját, és elmondta, hogy mi történik jelenleg a háttérben, hamarosan pedig új részleteket oszt meg.