A francia és a marokkói szurkolók egy része egymásnak esett Montpellier-ben a világbajnoki elődöntő miatt, végül az incidensben érintett fiú életét már nem tudták megmenteni.
Furcsa balesettel indult a csütörtök Budapest III. kerületében a Szentendrei úton, a Bogdáni út sarkánál.
Újabb halálos gázolás történt, ezúttal az M5-ös autópályán, melynek körülményei részben már tisztázottak.
Újabb és újabb nagy nevek távoznak a döntő előtt A Konyhafőnök VIP 2022-es évadában.
Gyurcsány Ferencék párja, a DK nem elégedett a kormán y által jóváhagyott 15%-os emeléssel.
Ha a BIRS csökkenése tartós marad, az kedvez lakáshitel felvételét tervezőknek, hiszen olcsóbbak lehetnek a kölcsönök.
Budapest nem kérte ki az MTA állásfoglalását, hogy lehet-e elnevezni a karhatalmista Horn Gyuláról közterületet, később azonban az Akadémia megállapította, hogy a korábbi miniszterelnök „közismert életútja nem hagy kétséget afelől, hogy részt vett, sőt vezető szerepet vitt XX. századi önkényuralmi rendszer kiépítésében és fenntartásában”.
Szorcsik Viki bugyira bukkant a pajtában, de nem sikerült megfejteni, hogy ki hagyta ott, ugyanakkor nem volt túl gusztusos.
Ugyan tudatosabbak vagyunk ezen a területen, kevesebbet is költöttünk idén erre a célra.
Zámbó Krisztián sejtelmes sorokat fogalmazott meg, hozzátéve, csak ő tudják, hogy mi történt, de nagyon hálás a rappernek.