Mint oly sok dologgal kapcsolatban, ezúttal is volt véleménye Szorcsik Vikinek, és mint általában az lenni szokott, azonnal reagált.
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke már Brüsszelben tartózkodik, és megkezdi a tárgyalásait.
Osváth Zsolt megint hátráltatást kapott, ezúttal Fésűs Nellytől, de ezúttal sem lehetett rajta kifogni.
Hivatalosan is bejelentették, hogy lemondott a Fővárosi Vízművek vezérigazgatója.
Új autót kapott a Budaörs orvosi ügyeletét ellátó magán vállalkozás, amely némi félreértésre adott okot.
Rácz Jenő nagyon egyenesen és őszintén fogalmazott a versenyzőjének, Járai Máténak.
Szijjártó Péter egy újabb fontos megállapodást kötött, mely lehetővé teheti, hogy a jövőben Katarból is vásárolhasson gázt Magyarország.
A párt képviselői úgy látják, a kormány által bejelentett 15 százalékos nyugdíjemelés valójában reálnyugdíj-csökkenést jelent az élelmiszerek brutális drágulása miatt.
Sikerült megszavazni a jövő évi költségvetést Budapesten a Főváros Közgyűlés ideje alatt.
A külügyminiszter mindenekelőtt ismételten leszögezte, hogy Magyarország az uniós gázársapka ötletét sem támogatja, azonban közlése szerint "több különösen veszélyes elemet" is sikerült kivetetni a javaslatból.