Szentkirályi Alexandra szerint ez az öt évvel ezelőtti ígéret kamu
Kijelentette: Karácsony Gergely korábbi ígérete ellenére nem épült meg a pesti fonódó villamoshálózat, vagyis a főpolgármester „kamuzott”.
Szentkirályi Alexandra Kamuméter elnevezéssel indított videósorozatot, amelyben szembesíti a főpolgármestert öt évvel ezelőtt tett ígéreteivel. A Fidesz–KDNP főpolgármester-jelöltje arra emlékeztetett, hogy Karácsony Gergely 2019-ben azt ígérte, összeköttetést hoz létre a 14-es és a 47-es, 49-es villamosok között a Bajcsy-Zsilinszky úton.
A videóban a Váci út és a Lehel tér kereszteződésénél jelentkezett be, s kiemelte, itt kellene lennie annak a villamossínnek, amely összeköti a Lehel teret a Deák térrel, közvetlen kapcsolatot teremtve Újpest és Újbuda között. „Ez nagyjából két és fél kilométer sín, aminek se híre, se hamva” – fogalmazott Szentkirályi Alexandra.
„Ez az öt évvel ezelőtti ígéret tehát kamu” – jelentette ki. Egyúttal szót ejtett arról is: már az ellenzéki sajtó is elkönyvelte, hogy egyetlen kilométer metró- vagy villamosvonal építése nélkül ér véget Karácsony Gergely önkormányzati ciklusa. „A pesti fonódó továbbra is egy álom, a főpolgármester munkája pedig rémálom. Változást Budapesten!” – mondta a videónyilatkozatban, amit az Index szúrt ki.
Mint ismert, a főpolgármesteri posztért öten szállnak ringbe, Szentkirályi Alexandrán és Karácsony Gergelyen kívül Vitézy Dávid, Brenner Koloman és Grundtner András. De korábban azt is megírtuk, hogy Szentkirályi Alexandra nem tervez vitázni Karácsony Gergellyel, miután szerinte Gyurcsány Ferenc hozza a döntéseket Budapest életében, és nem a főpolgármester.
Míg ebből a cikkből arra derül fény, hogy egy friss kutatás szerint Karácsony Gergely abszolút többséggel nyerné meg a főpolgármester-választást, Vitézy Dávid és Szentkirályi Alexandra gyakorlatilag egymástól vehet el szavazókat. A korábbi államtitkár pedig néhány napja a főpolgármester-jelöltség kapcsán azt mondta, „minden támadásra felkészült”.