Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Dinoszauruszoknál is kimutatták a rákos elváltozásokat

Kanadai kutatók az emberiség történelme során először előrehaladott stádiumban lévő rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak egy ősi hüllő lábszárcsontjában.

Artemis-program: újra halasztott a NASA

Idén másodjára is halasztja az Artemis-programot a NASA, mondván, még dolgozniuk kell az Orion űrkapszula hőpajzsát érintő problémán. Mindez azt jelenti, hogy leghamarabb 2027-ben lép ember újból a Hold felszínére.

Több mint 1200 éves múmiák tetoválásait tették láthatóvá lézeres szkenneléssel

A tanulmány szerzői száznál is több múmiát vetettek alá vizsgálatnak, hogy jobban megérthessük az ősi kultúra ezen részét.

Jobban viselik a koronavírus-járványt a kisállat-tulajdonosok

A York Egyetem által készített közvélemény-kutatásból kiderült, hogy a gazdik sokkal jobb mentális egészségnek örvendenek a COVID-19 pandémia ideje alatt, mint azok, akiknek nincs háziállatuk.

Hiperszonikus atomrakétát tesztelt Oroszország

Kedden az orosz hadügyminisztérium bejelentette, hogy sikeresen elindította a hiperszonikus nukleáris töltetekkel kapcsolatos kísérletezéseit.

Így festette rózsaszínre a hajnali eget a sarki fény (videó)

Tegnap este újra ragyogott, de már éjjel is látványos műsort adott a sarki fény.

Vízoszlopszerű galaxisokra bukkant a Hubble űrtávcső

Lélegzetelállító felvételeket készített az amerikai űrhivatal világhíres teleszkópja, amelyen két galaxis kozmikus randevúját csodálhatjuk meg.

Kiderült, mikor indul a Nemzetközi Űrállomásra Kapu Tibor

Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós május végén csatlakozik az Ax-4 küldetéshez a Nemzetközi Űrállomáson.

A Jupiter holdjáról származó ismeretlen eredetű sugárzásokat azonosított a Juno űrszonda

A NASA kutatói szinte azonnal kizárták a wifi-szerű jelek idegen civilizációktól való eredetét, bár egyelőre nem tudták megmagyarázni, valójában mi okozza ezeket a furcsa jelenségeket.

A kórházi mosdókat használók közel 45 százaléka nem mos kezet

A kórházi mosdókat használók közel 45 százaléka nem mos kezet

Úgy tűnik, még mindig nem alapvető reflex az emberek számára a kézmosás a mosdóhasználat után - még akkor sem, ha kórházi környezetről van szó.

Eszméletlen részletességű fotón csodálhatjuk meg a SpaceX Starship űrhajóját

Amikor a SpaceX hatalmas Starship rakétájára gondolunk, valószínűleg egy távolban felcsillanó fénycsóvára, vagy éppen egy űrbéli szerkezetet vizionálhatunk, azonban a valóság teljesen más.

Újabb rossz híreket kapott Elon Musk – ismét elhalasztották a Starship indítását

Újabb rossz híreket kapott Elon Musk – ismét elhalasztották a Starship indítását

Hétfőn kedvezőtlen időjárási körülmények kényszerítették a SpaceX-et arra, hogy ismét elhalassza a Starship rakéta legújabb tesztindítását.

Itt az újabb nagy felfedezés a Holdról – egyre több titokról hull le a lepel

Itt az újabb nagy felfedezés a Holdról – egyre több titokról hull le a lepel

Egy új kutatás szerint a Hold legnagyobb krátere, a South Pole–Aitken-medence új történetet mesél el a kísérőnk múltjáról.

Fényes nappal robbant fel egy meteor a házak fölött

Egy meglehetősen ritka kozmikus űrszikla suhant el az Anglia déli részében található Dorset városa felett, hatalmas robbanást előidézve.