Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
364,88 Ft
Euró
394,20 Ft
Font
461,20 Ft
Bitcoin
71,467 $

Napenergiával működhetnek a NASA űrszondáinak és űrhajóinak meghajtói

Az amerikai űrügynökség egy olyan speciális űrszerkezet megalkotásába kezdett, ami akár 1,5 milliárd kilométerre is képes lehet eltávolodni a Naprendszertől.

NASA
Tudomány

Kulcsár Péter

Szerkesztő

A Psyche névre keresztelt űrszondát a több mint 200 kilométer átmérőjű kisbolygóról nevezték el, ami nem véletlen, hiszen a NASA célja a szerkezettel az lesz, hogy kiderítsék, milyen körülmények uralkodhatnak a hatalmas aszteroidák felszínén.

Ahhoz, hogy eljuthassanak a Mars és a Jupiter között található kisbolygóövben száguldozó űrsziklára, speciális meghajtót kellett építeniük, amelyekről kiderült, hogy napelemekkel működnek. Soron kívül Szoboszlai Dominik az Arénában tart közönségtalálkozót az Európa-bajnokság előtt

A Hall névvel ellátott rakéták lényegében elektromos energiává alakítják a Napból kiáramló rikító kék fényt, köszönhetően az oldalára szerelt paneleknek, amelyek képesek magas hatásfok mellett felhasználni ezt a kifogyhatatlan, egyben rendkívül hasznos forrást.

A meghajtók által generált elektromágneses mezők hatására ezt követően elektromos töltéssel rendelkező xenon ionok keletkeznek, amelyek elegendő erőt generálnak arra, hogy a Naprendszer legtávolabbi bugyraiba is el lehessen jutni – olvasható a SciTechDaily beszámolójában.

Ha sikerülne gyakorlatban is megvalósítani ezeket a futurisztikus elméleteket, akkor elképzelhető, hogy a jövő űrszondája akár 321 ezer km/h-ás végsebesség elérésére is képes lesz, amivel hónapok alatt elérhetőek akár a Naprendszer eldugottabb pontjai is.

A technológia realizálása korántsem lesz egyszerű feladat, ám a mérnökök előzetes becslései szerint akár már jövő augusztusra elkészülhet a prototípus, amelyet a SpaceX Falcon Heavy hordozórakétájával lőhetnek ki a Kennedy Space Centerből a PAD39A állomásról.

ENSZ: katasztrofális a helyzet Haitin

Jelentősen növekedett a bandák által elkövetett erőszakos cselekmények halálos áldozatainak száma.