mRNS alapú influenzaoltást tesztel a Pfizer

Fotó: Unsplash/CDC
Külföld
not image

Kornis Vivien

Szerkesztő

A kutatással javítani szeretnének az influenza elleni oltások jelenlegi nemzedékén, mely 40-60 százalékos hatékonysággal bír a betegség ellen.

Megkezdte az mRNS-alapú influenzaoltás klinikai tesztjeit az Egyesült Államokban a Pfizer – jelentette be az amerikai vállalat. 

Soron kívül Szoboszlai megint parádésan játszott a Liverpoolban (videó)

A vizsgálatok korai szakaszában több mint 600 65 és 85 év közötti amerikai vesz részt. A vakcina ugyanazon a technológián alapszik, mint a Pfizer és a BioNTech által közösen fejlesztett Covid-19 elleni oltóanyag – írja a hvg.hu az MTI-re hivatkozva.

“A Covid–19-világjárvány lehetővé tette számunkra, hogy az mRNS-technológiában rejlő hatalmas tudományos lehetőséget kihasználjuk. Az influenza egy olyan terület, ahol szerintünk szükség van ilyen oltásokra” – közölte Kathrin Jansen, a cég oltóanyag-kutatási és fejlesztési vezetője.

A kutatással javítani szeretnének az influenza elleni oltások jelenlegi nemzedékén, mely 40-60 százalékos hatékonysággal bír a betegség ellen. Évente mintegy 650 ezer influenzás megbetegedésről szólnak az adatok. 

A Pfizer arra kíváncsi, hogy milyen szintű és mennyire biztonságos a szervezet immunválasza egy, kettő vagy négykomponensű mRNS-oltóanyag esetén különböző adagokban, szemben a hagyományos négykomponensű oltóanyagokkal. 

A hagyományos influenza elleni vakcina esetében a vírust tyúktojásban vagy emlőssejtben tenyésztik, majd inaktiválják és oltóanyaggá dolgozzák fel. Ez a folyamat azonban több buktatóval is rendelkezik, hiszen nehéz olyan oltóanyagot előállítani, amely erős immunválaszt gerjeszt és lépést tart a vírustörzsek folyamatos változásával. 

A kutatóknak azt is előre kell látniuk, hogy a következő influenzaszezonra mely vírustörzs ellen kell oltást fejleszteniük. 

Az mRNS alapú oltás technológiájához csupán a kórokozó vagy egy bizonyos részének genetikai szekvenálása szükséges, nincs szükség tyúktojásban való tenyésztésre, és a gyors és jóval rugalmasabb oltóanyagelőállítást tesz lehetővé.