A Liverpool szurkolói Szoboszlait követelik
A Liverpool szurkolói nagyon remélik, hogy Szoboszlai Dominik szerdán ott lesz a pályán, mert a csapat nélküle nem tűnik túl ütőképesnek egy erősebb ellenféllel szemben.
Ugyan Szoboszlai Dominik még csak a kispadon sem ülhetett ott a Manchester United elleni csúcsrangadón az Anfield Roadon vasárnap az angol bajnokságban, többet beszéltek róla, mint azokról, akik játszhattak. A klub hivatalos tájékoztatása szerint Dominik betegség miatt hagyta ki a derbit, de azt nem részletezték, pontosan mi történt.
A szurkolók csak remélni tudják, hogy Szoboszlai nem marad többet távol, mert míg a West Ham United ellen gálázott a csapat, a jóval erősebb Manchester Uniteddel szemben igencsak érezni lehetett a magyar sztár játékának hiányát. A közösségi média szintén ezzel van tele, nagyon hamar látszott, hogy ez a Liverpool nem az a Liverpool.
Salah játéka sem volt az igazi, ami ugyancsak Szoboszlai hiányához köthető, aki rendre nagy labdákat oszt ki az egyiptominak. A letámadások sem működtek igazán, ami Szoboszlai vezetésével általában a Liverpool egyik legnagyobb erőssége. A Liverpool edzője, Slot láthatta, ha Dominik nincs a pályán, vannak azért gondok, nem is kevés.
Az X-en ugyancsak sokan írtak ennek kapcsán, nagyon várják vissza Szoboszlait, akire a többség kulcsjátékosként tekint, benne látják azt a karaktert, aki által minden fronton felérhetnek a csúcsra, kezdve a Bajnokok Ligájával.