Ma este folytatódhat Szoboszlai szárnyalása, ismét pályán a Liverpool
Egy nagyon izgalmas este vár ránk, ugyanis több sztárcsapat is pályára lép az angol bajnokságban szerda este.
Hétközi fordulót tartanak a Premier League-ben, aminek csak örülni tudunk, többek között amiatt is, mert Szoboszlai Dominik újra pályára léphet, aki határozott teljesítménnyel tért vissza a Liverpool kezdőjébe. A hírek szerint hamarosan magyar csapattársat kaphat, miután a liverpooli vezetőség is Kerkez Milost akarja.
Szerda este sem fogunk unatkozni, ugyanis az angol bajnokság szerelmesei összesen hat mérkőzést láthatnak. A Manchester City hazai pályán fogadja a Nottingham Forestet 20 óra 30 perctől, ami csak papíron tűnik sima meccsnek, ugyanis Guardiola csapata váratlanul hetek óta csak vereséget szenved a bajnokságban.
Szoboszlai pedig Newcastle-ben léphet pályára a Liverpoollal, szintén 20 óra 30 perctől, addig a Southampton a Chelsea-t fogadja. A tét jelentős, mivel a Liverpool 9 ponttal vezet az Arsenal és a Chelsea előtt, míg a Brighton és a Manchester City már 11 pontos hátrányt szedett össze, amit szinte lehetetlen lesz ledolgozniuk a 4. és 5. helyen.
Mind közül az Arsenal-Manchester United rangadót várhatják a legtöbben, ami a Vörös Ördögök új edzőjének első igazi erőfelmérője lehet. A manchesteriek gálával üzentek az Everton ellen, és ha legyőznék az „Ágyúsokat”, máris az élmezőny közelében találnák magukat, bár jelenleg csak a 9. helyen állnak.
A csúcsrangadót 21 óra 10 perctől közvetíti a Spíler 1, addig a Liverpool mérkőzését 20 óra 15 perctől a Match 4-en követhetjük figyelemmel.