Szoboszlai Dominik még csak a kispadon sincs ott a Manchester United elleni derbin
A Liverpool már ismertette a Manchester United elleni kezdőcsapatát, így azt is megtudhattuk, hogy Szoboszlai Dominik még csak a kispadon sincs ott, aki hiányozni fog, hiszen csapata egyik legjobbja, meghatározó karaktere.
Szoboszlai Dominik extra frissen térhet vissza a pályára, ugyanis tavaly év végén, a Liverpool utolsó 2024-es mérkőzésén nem léphetett pályára. Eltiltás okán maradt távol a londoni meccstől, így a rövid szünet is hamarabb vette kezdetét számára, majd röviddel ezután újra edzésbe állt.
Mint azt láthattuk a felvételeken, Dominik élesen, gólerősen és remek hangulatban készült a nagy derbire. Régóta csak az a kérdés, hány góllal veri a Manchester Unitedet a Liverpool az Anfield Roadon, és ez most különösen így lehet, mert történelmi mélypontra zuhantak a Vörös Ördögök, akiknek a kerete messze gyengébb, mint a tabella élén álló riválisé.
Régóta csak a dicső múlt miatt számítanak riválisoknak, ugyanis Sir Alex Ferguson több mint 10 évvel ezelőtti visszavonulása óta nem volt reális esélye a címre a Manchester Unitednek, akik lassan a kiesőhelyek közelébe kerülhetnek. Amorim már most sok vereséget szedett össze, ám ez nem feltétlen az ő hibája, viszont, ha ez így megy tovább, hamar elfogyhat a türelem a vezetőségnél.
Nagy meglepetésre Szoboszlai Dominik még csak a kispadon sincs ott a derbin, amit a televízió élőben fog közvetíteni. Érdekesség, hogy a Manchester United legutóbb 2016-ban, közel 10 éve nyert az Anfield Roadon. Dominik esetében pedig lehetséges, hogy egy utolsó pillanatos sérülés szólt közbe, mert alapembere, egyik legjobbja a csapatnak, és kiválóan játszott eddig. Frissítés: a hivatalos tájékoztatás szerint Dominik betegség miatt maradt távol.