Kozmikus spagettiként nyújtja ki a fekete lyuk a közelben lévő csillagot
A csillagászok egy meglehetősen ritka jelenségre lettek figyelmesek, ugyanis lencsevégre kapták, amint egy, a Földtől 200 millió fényévre található fekete lyuk nemes egyszerűséggel a közeli csillag anyagát hosszú csóvaként szakítja ki az égitestből.
A csillagászok egy meglehetősen ritka jelenségre lettek figyelmesek, ugyanis lencsevégre kapták, amint egy, a Földtől 200 millió fényévre található fekete lyuk nemes egyszerűséggel a közeli csillag anyagát hosszú csóvaként szakítja ki az égitestből.
A fekete lyukak az univerzum rettegett objektumai, ami nem véletlen, hiszen bármilyen más égitestet képesek az eszméletlen erős gravitációs erőhatásainak köszönhetően elnyelni és megsemmisíteni. Néha azonban csak részlegesen sikerül ez a folyamat, ugyanis a távolság függvényében eltérő módon történhet meg a kozmikus találkozás.
A szóban forgó jelenség során a fekete lyukhoz közel kerülő objektum egy része nagyobb gravitációs erőknek van kitéve, mint a távol eső szegmensei, ezáltal tudományos nevén árapály-zavar esemény (TDE) történik, így spagettiszerűen megnyúlhatnak a csillagok.
Ezeket a csillagokat általában rendszeresen fel-felvillanó fények formájában lehet megfigyelni, amelyek néhány hónap után elhalványulhatnak. Az egyetlen problémát az jelenti, hogy az asztronómusoknak nehéz ez idő alatt pontosan megvizsgálni, mi is zajlik a környezetükben, mivel a fekete lyukba ömlő anyag hatására kiáramló energia hatására óriási por- és törmelékfüggöny jöhet létre, amelyek blokkolják a rálátást.
Az AT2019qiz névre keresztelt esemény során viszont a csillagászoknak sikerült már a korai szakaszban elcsípni a megnyúlást, és az elejétől végigkövethették a folyamatokat. A Monthly Notices of the Royal Astronimcal Society tudományos lapban közzétett tanulmány szerzője, Kate Alexander a következőket írta a történésekről:
Az ESO Nagyon Nagy Távcsövét (VLT) és az Új Technológiájú Távcsövét (NTT) állították rá a csillagra, majd hat hónapon keresztül a látható és az UV-fény, valamint röntgen- és rádióhullámok spektrumában vizsgálták. A megfigyelésekkel először tudták bizonyítani, hogy a fények fellobbanásai közvetlenül a csillagból kirepülő anyaghoz köthetőek, egyúttal azt is felfedezték, hogy a szóban forgó objektum tömege majdnem akkora, mint a Napé, míg a fekete lyuké ennek több milliószorosa.