Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

Egyre növekszik a harag a törökök körében az építési vállalkozókkal szemben

Egyre növekszik a harag a törökök körében az építési vállalkozókkal szemben

A múlt hétfői 7,8-as erősségű földrengés rég nem látott tragédiát hozott magával, s több mint 34 ezer ember életét követelte a természeti katasztrófa.

Több mint 2 ezer épület semmisült vagy rongálódott meg Északnyugat-Szíriában

Több mint 2 ezer épület semmisült vagy rongálódott meg Északnyugat-Szíriában

A közösségi médiában megjelent beszámolóban kiemelték, hogy a folytatják a romok alatt rekedt emberek utáni kutatást, s mindent megtesznek azért, hogy minél több túlélőt menthessenek meg.

Németország nemzetközi kutató-mentő csapata is távozik Törökországból

Németország nemzetközi kutató-mentő csapata is távozik Törökországból

Majd hozzátették, először még felmérik, vannak-e olyan esetek, amelyeknél gyors segítséget tudnak nyújtani.

Török-szíriai földrengés: 167 órával a katasztrófa után mentettek ki egy túlélőt

Török-szíriai földrengés: 167 órával a katasztrófa után mentettek ki egy túlélőt

Egy héttel a Törökországot és Szíriát sújtó pusztító földrengés után még mindig találnak túlélőket.

Hazaindult az utolsó magyar mentőegység Törökországból: 35 életet mentettek

Hazaindult az utolsó magyar mentőegység Törökországból: 35 életet mentettek

Menczer Tamás számolt be arról, hogy az utolsó magyar mentőegység is elindult haza, akik összesen 35 embert mentettek ki a romok alól.

Hackerek zavarták meg az iráni elnök beszédét a forradalom évfordulóján

Hackerek zavarták meg az iráni elnök beszédét a forradalom évfordulóján

Irán államilag szervezett gyűlésekkel ünnepelte szombaton az iráni forradalom 44. évfordulóját, ám kormányellenes hackerek megzavarták az elnök televíziós beszédét.

Török-szíriai földrengés: 36 257-re emelkedett a halálos áldozatok száma

Török-szíriai földrengés: 36 257-re emelkedett a halálos áldozatok száma

Ismét emelkedett a múlt hétfői földrengés halálos áldozatainak száma: a természeti katasztrófa több mint 36 ezer ember életét követelte a két országban.

Kolerajárvány fenyegeti a földrengés sújtotta Szíriát

Kolerajárvány fenyegeti a földrengés sújtotta Szíriát

Ha nem lenne elég, hogy több mint 4500 ember életét követelte a hétfői földrengés Szíriában, egyre nagyobb az egészségügyi kockázat is: az újabb krízisben a kolerajárvány kitörésének kockázata is egyre magasabb.

Török-szíriai földrengés: 33 181-re emelkedett a halálos áldozatok száma

Török-szíriai földrengés: 33 181-re emelkedett a halálos áldozatok száma

A hétfői 7,8-as erősségű földrengés halálos áldozatainak száma ismét emelkedett, s várhatóan még ennél is magasabb lesz.

„Jelentős biztonsági fenyegetés” miatt egy izraeli mentőcsapat elhagyja Törökországot

„Jelentős biztonsági fenyegetés” miatt egy izraeli mentőcsapat elhagyja Törökországot

A United Hatzalah izraeli kutató-mentő csoport hat nap után bejelentette, hogy elhagyja Törökországot, miután közlésük szerint "jelentős biztonsági fenyegetés" kockázata áll fenn.