A kormányszóvivő buzdító bejegyzést tett közzé közösségi oldalán, melyben összefogásra szólította fel a lakosságot.
Bejelentette a Csongrád-Csanád megyei Kübekháza polgármestere, Molnár Róbert, hogy hétfőn este 8 órától teljes fertőtlenítést tartanak a településen, miután felütötte a fejét a koronavírus
Egyre több magyar iskolában kell egész osztályokat karantén alá helyezni, többek között Pécsen és Szombathelyen is találtak koronavírus-fertőzöttet, melynek hatására a diák- és tanári gárda egy jó részét izolációba küldtek.
A vasárnapi igencsak kedvező adatokhoz képest hétfő reggelre ismét meredek növekedést tapasztalhattunk, ugyanis kiderült, hogy majdnem kétszer annyi COVID-19 beteget azonosítottak, mint az előző napon.
A korábbi tüntetéssorozatok és tiltakozások ellenére elindulhat a tanév a budapesti SZFE-n – derült ki a hétfő délelőtt 10 órakor tartott sajtótájékoztatón.
A korány korábban több alkalommal is hangsúlyozta, hogy azt a kevés szabályt, ami érvényben van, mindenképpen be kell tartania a lakosságnak, hogy az országnak a vírushelyzet alatt se kelljen leállnia.
Újfent emelkedett a hazai koronavírus-fertőzöttek száma, ugyanis az elmúlt 24 órában a hatóságok 844 új esetet azonosítottak, miközben öt személy elhunyt a vírusfertőzés következtében.
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke a tegnap este adott M1-es interjújában emelte ki, hogy a maszkviselést szigorúbban fogják betartatni a lakosság körében, mely adott esetben szankciókat is vonhat maga után.
Egy hét rövid idő, gondolhatnánk, mégis rengeteg új COVID-19 pácienst azonosítottak Magyarországon, ami azt jelzi, hogy a második hullám bizony sokkal intenzívebb a vártnál.
A koronavírus-mintavételhez jelenleg a legelterjedtebb módszer a PCR-tesztek alkalmazása, mely alapvetően az orrból és garatból vett minták elemzésével állapítja meg, hogy a vizsgált alany fertőzött-e vagy nem.
Levélben tájékoztatták a szombathelyi Derkovits Gyula Általános Iskola hét osztályában is tanuló diákok szüleit, hogy az iskola egyik oktatója koronavírusos, így a diákoknak karanténba kell menniük