Orbán Balázs leszögezte: ahhoz, hogy mindenkinek legyen tüzelőanyag télire, és közben ötven, száz és ezer év múlva is dús, őshonos fajokból álló erdőségek legyenek, ahhoz felelős, szakmai erdőgazdálkodás kell.
Még 2018-ban döntött arról a kormány, hogy felújítják a már korszerűtlennek minősített ferihegyi gyorsforgalmi utat, melyre a hétfői nap folyamán hivatalosan is publikálták a tervezési közbeszerzést
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter úgy fogalmazott az Ipar Napjai szakkiállítás megnyitójához küldött videóüzenetében, hogy a mindennapokat meghatározó technológiák folyamatosan fejlődnek
Igen érdekes számok láttak napvilágot az újrahasznosításokról, azoknak a mértékéről. Ezzel Magyarország egy újabb jelentős lépést tett meg előre.
A koronavírus-járvány első hulláma elleni védekezés fényében minden iskolát lezártak tavasszal, és a digitális oktatásra álltak át az iskolák, hol több, hol kevesebb sikerrel. Sokan tudták adaptálni ezt a módszert, ám többeknek ez nehézséget okozott.
A miniszter saját Facebook-oldalán jelentette be, hogy pozitív lett a koronavírus-tesztje.
Egy újabb igen komoly esemény rendezését szerezte meg Budapest, miután kiderült, hogy az MTV European Music Awards (MTV EMA) a fővárosba látogat.
Az ortopéd szakorvost azután rúgták ki munkahelyéről 25 év után, hogy a közösségi médiában több alkalommal is tagadta a COVID-19 járványt és a vírus jelenlétét.
Az operatív törzs a legutóbbi sajtótájékoztatóján az influenzaoltásokra is kitért, amik idén minden eddiginél nagyobb szerepet játszhatnak.
Az előző napokhoz képest semmilyen változás nem történt, ugyanis újfent rengeteg koronavírusos pácienst találtak hazánkban az egészségügyi hatóságok.
A bennfentes kereskedelem tilalmára vonatkozó jogszabályok megsértése miatt 15 millió forintos bírságot szabott ki a Magyar Nemzeti Bank egy magánszemélyre, aki bennfentes információk alapján adott le tőzsdei megbízásokat