Jakab Péter bejelentette, hogy megalakult a Nép Pártján Mozgalom, ahová jobb és baloldali embereket is várnak, akik változást akanak.
A 24.hu úgy tudja, hogy a Dunaferr acélgyártó körül egyre csak fokozódik a feszültség, ugyanis az októberi nehézségek következményeképp a cég két részletben fizette ki dolgozóit, mely úgy tűnik nem egyedi eset, a cég munkatársainak ebben a hónapban is erre kell majd számítaniuk.
Nagyon fontos és biztató adatok láttak napvilágot, így az is kiderült, hogy több mint 35%-kal javultak az újszülöttek túlélési esélyei az országban.
Megnyerte a magyar válogatott a Törökország elleni Nemzetek Ligája mérkőzést Sigér Dávid és Varga Kevin góljával, melynek következtében feljutottunk a Nemzetek Ligája A divíziójába, a legnagyobb válogatottak közé.
A szerda esti, Törökország elleni Nemzetek Ligája mérkőzés 57. percében megszerezte a vezetést a magyar válogatott, Sigér Dániel góljának köszönhetően, megerősítve ezzel az első helyünket a B divízió tabelláján.
Vádat emeltek egy anyuka ellen, aki még idén márciusban kevert 8-9 szem nyugtatót a 3 éves kislánya cumisüvegébe, csak azért, hogy ellássák a kórházban, amit először nem láttak indokoltnak az orvosok az állapota alapján.
Fórián Zoltán, az Erste Agrár Kompetencia Központjának vezető agrárszakértője szerint még legalább fél éven keresztül fokozatosan kúszhatnak felfelé az élelmiszerárak Magyarországon.
A COVID-19 járvány második hullámának intenzitása továbbra sem csillapodott, aminek tökéletes bizonyítéka, hogy ismét négyezer feletti növekményről számoltak be az egészségügyi hatóságok.
Magyarország miniszterelnöke folytatta az ellenőrző körútját, és ezúttal egy rendőrkapitányságon tette tiszteletét, amiről videót is készítettek.
Noha egyelőre csak 6 ilyen szűrőbuszról van szó, már most látszik, hogy jelentősen hozzá tudtak járulni a mintavételekhez, és ennek kapcsán már azt is tudjuk, hogy hány százalék pozitív, akik ezen lehetőségen keresztül teszteltetik magukat.
Müller Cecília szerint a folyamatos egészségügyi képzések sem maradnak el az intézményekben, mivel ezzel még hatékonyabbá válhat egy kezelés, ami pedig adott esetben emberéletet is jelenthet.