A gyógyszeres kezelések egy ideig még hatásosak, de később már mit sem érnek, s akkor már csak egy dolog segíthet.
Az idei első negyedévben az ingatlanokkal foglalkozó vállalatok kilátásai nem sokat változtak a korábbi felmérésekhez képest.
A választást követő győzelmi beszédében Orbán Viktor ellenfélnek nevezte az ukrán elnököt, most azonban megérkezett a válasz az ukrán féltől is.
Az "utazó" szavazatokra váró 106 szavazókörbe összesen legfeljebb 293 087 szavazatot várnak.
Horn Gábor, a Republikon Alapítvány kuratóriumának elnöke és az SZDSZ korábbi politikusa is elmondta a véleményét a választás alakulásáról.
Márki-Zay Péter arra kéri az embereket, hogy ne engedjék el egymás kezét, folytassák a küzdelmet, és ő sem adja fel.
A vereség után Hódmezővásárhelyre akar fókuszálni, ahol a jelek szerint alulmaradt Lázár Jánossal szemben.
Nem sokkal a gyilkosság után fogta magát a gyanúsított, és beült egy szuper-hős filmre, de nem tudta végignézni, mivel a rendőrség letartóztatta.
Orbán Viktor ismét a képes kommunikációhoz fordult, és egyetlen szóban összesítette a kormány programját.
Példátlan és sokak által nem várt összeomlás történt az ellenzéki támogatottság terén, amely a számokban is tükröződik.
Az orosz elnök szerint mindkét ország érdeke a kétoldalú kapcsolatok megerősítése.