Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Vegyesen mozdult a forint kedd reggelre – ennyi most az euró

Vegyesen mozdult a forint kedd reggelre – ennyi most az euró

A nemzetközi devizapiac keddi nyitására a forint árfolyama csak minimális elmozdulást mutatott, miközben a befektetők továbbra is kivárnak a hét második felében érkező makroadatok előtt.

További Hírek

Ismételten nyugdíjemelésről tárgyaltak

Ismételten nyugdíjemelésről tárgyaltak

Varga Mihály pénzügyminiszter egy igen szűkszavú posztban jelentette be, hogy ismételten nyugdíjemelésről tárgyaltak.

A Mol 40 milliárdot áldoz kőolaj- és földgázkutatásokra Magyarországon

A Mol 40 milliárdot áldoz kőolaj- és földgázkutatásokra Magyarországon

Terveik szerint a kutatásokat jövőre kezdik meg, melyek célja, hogy a Vecsésen talált jelentős mennyiségű kőolajat teljes mértékben kiaknázzák.

A szolgáltatások szűkített körével várják a vendégeket a budapesti fürdők

A szolgáltatások szűkített körével várják a vendégeket a budapesti fürdők

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. üzemeltetési igazgatója hangsúlyozta, továbbra is minden esetben biztosítva vannak az alapszolgáltatások a vendégek számára, ám némi változtatást nekik is kellett eszközölniük az energiaválság miatt.

5377 milliárd forint agrártámogatás érkezik az Európai Uniótól

5377 milliárd forint agrártámogatás érkezik az Európai Uniótól

Összesen 5377 milliárd forint agrártámogatás érkezik Magyarországra az EU részéről.

Budapest Aréna: a vendégek réteges öltözetben érkezzenek

Budapest Aréna: a vendégek réteges öltözetben érkezzenek

A fűtéssel kapcsolatos kormányrendelet a Budapest Arénára is érvényes, a betegségek elkerülése érdekében pedig arra kérik vendégeiket, hogy réteges öltözetben érkezzenek az eseményekre.

Újabb áldozata van az energiaválságnak: tavaszig zárva tart a Dunaföldvári Gyógyfürdő

Újabb áldozata van az energiaválságnak: tavaszig zárva tart a Dunaföldvári Gyógyfürdő

A Dunaföldvári Gyógyfürdő szomorú bejelentést tett: az energiaválság miatt a városvezetés már nem tud annyit spórolni, amennyit kellene, ennek okán pedig tavaszig kénytelenek bezárni a gyógyfürdőt.

Jelentős korlátozás a Shellnél, tovább limitálták a tankolható mennyiséget

Jelentős korlátozás a Shellnél, tovább limitálták a tankolható mennyiséget

A „benzinárstop” néven elhíresült hatósági üzemanyagár-sapka bevezetése óta valamennyi benzinkúton korlátozták a tankolható mennyiséget és az idő előrehaladtával, valamint az ársapka fennmaradásával a lehetőségek tovább szűkültek.

Rengeteg pénzt spórolhatnak a hazai vállalkozások

Rengeteg pénzt spórolhatnak a hazai vállalkozások

Ehhez nincs másra szükségük, minthogy a megfelelő adózási módot válasszák.

Ismét beindult az elvándorlás, növekszik a külföldön dolgozó magyarok száma

Ismét beindult az elvándorlás, növekszik a külföldön dolgozó magyarok száma

Noha a munkanélküliség mértéke nem emelkedett októberben, a foglalkoztatás pedig 4,7 millió fő felett maradt, a közmunkások száma egyre csökken, míg a külföldön dolgozóké növekszik.

Államcsőd közeli helyzetbe kerülhet Magyarország az uniós pénzek nélkül?

Államcsőd közeli helyzetbe kerülhet Magyarország az uniós pénzek nélkül?

A lehető legrosszabb forgatókönyvről is szó esett az ATV Híradójában, s bár megoszlanak a vélemények ezen eshetőség kapcsán, az uniós pénzek csúszása valóban komoly problémákat generálhat Magyarországon.