Clouds
21 Budapest
Dollár
359,66 Ft
Euró
389,43 Ft
Font
433,55 Ft
Bitcoin
23,462 $

Ismételten nyugdíjemelésről tárgyaltak

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Gazdaság
not image

Borbély Fanni

Szerkesztő

Varga Mihály pénzügyminiszter egy igen szűkszavú posztban jelentette be, hogy ismételten nyugdíjemelésről tárgyaltak.

Varga Mihály pénzügyminiszter Facebook-oldalán tett közzé egy rövid bejegyzést, melyben közölte, nyugdíjemelésről tárgyaltak a Gazdasági Kabineten, s eddig arról született döntés, januárban újabb nyugdíjemelés várható.

A rövid bejegyzésben azt is hozzátette Varga, hogy februárban fog megérkezni a 13. havi nyugdíj összege az érintetteknek.

Mint ismert, november 11-én utalták az emelt nyugdíjakat az érintettek bankszámlájára, a nyugdíjprémiummal és a nyugdíj-kiegészítéssel együtt, októberben pedig az öregségi átlagnyugdíj összege 172 940 forint volt.

Ahogy arról korábban is írtunk, egyelőre nem lehet pontos számokról beszélni, de ha a kormány folytatja az infláció mértékével azonos emelést, úgy a legjobb forgatókönyv szerint 13 százalékos lehet az emelés mértéke, mely azt jelenti, hogy az átlagnyugdíj mértéke 200 ezer forintra emelkedne.