Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Friss Hírek

30 milliárd forintot kapott 8 ezer hazai vállalkozás az új támogatásnak köszönhetően

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleményéből kiderült, hogy tavaly mintegy 30 milliárd forintot ítéltek oda a pályázóknak a frissen induló vállalkozásokat segítő program keretein belül.

HIVATALOS: Dárdai Pált nevezték ki a Hertha BSC új vezetőedzőjének!

A magyar szakember, aki eddig is a csapatnál dolgozott, 2022. nyaráig írt alá Berlinben.

Hátba szúrta a férjét, majd kihúzta a kést és betette a mosogatóba

A nő nem lehetett túl szívbajos, miután egyrészt a saját férjét szúrta hátba, majd kihúzta a hátából a kést, amit betett a mosogatóba.

Rengetegen elkapták a koronavírust a capitoliumi rendőrök közül a zavargások óta

A Capitolium rendőrségének több, mint három tucat tagja pozitív koronavírus-tesztet produkált a január 6-i tüntetések óta, mondta el a CNN-nek a szervezet vasárnap.

Kiss Ramóna ismét tarolt, most a 70-es évekbe repített vissza bennünket

A neves televíziós és színésznő időről időre fantasztikus időutazásban részesít bennünket, és ez most sem volt másképp.

Természetes földgáz fúrásába kezdhet hamarosan a SpaceX

Az Elon Musk tulajdonában lévő űrtechnológiai vállalat Texasban új szintre szeretne lépni, ugyanis kiderült, hogy egy földgázfúrótornyot terveznek létesíteni az állam területén.

Ezekre a reakciókra lehet számítani a második adag vakcina beadását követően

Az országos tisztifőorvos, Müller Cecília részletesen, mélyrehatóan beszélt arról, hogy mi várhat azokra, akik megkapják a második adag oltásukat is a koronavírus ellen.

A tüntetések miatt akadozik az internet szolgáltatás Oroszországban

A legfrissebb adatok alapján az orosz szerverek leterheltségei miatt egyes helyeken belassult a világháló a demonstrációk utáni információ-vadászat következtében.

Müller Cecília tisztába tett egy nagyon fontos kérdést a vakcinákról

Az országos tisztifőorvos ismét tisztázott egy nagyon fontos kérdést a vakcináról, egyértelművé téve azt, hogy minden vakcina működik.

Infúzión Gáspár Evelin a betegségét követően

Szerencsére azonban nincs nagy gond, és Gáspár Győző idősebbik lánya egy bevett kezelést kap, ami sokat segíthet neki.

Átadta a vezetést részeg utastársának az autó tulajdonosa, majdnem tragédia lett belőle

Egy 18 éves és egy 22 éves férfi ellen folytatott vizsgálatot a Hajdúhadházi Rendőrkapitányság, akiket járművezetés ittas állapotban és járművezetés tiltott átengedése vétség elkövetése miatt vettek őrizetbe.

Megszólalt az öt gyermekével és magával végző amerikai anya férje

A depresszióval küzdő és öt gyermeke mellett saját magát is lelövő nő férje elmondta, a tragédia utóélete „nagyon sötét időszak” volt számára.

Így működik a Szputnyik V vakcina, amit sok magyar kaphat meg

Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa a Mokka hétfői adásnapjának egyik vendégeként beszélt arról, hogy mi a különbség a keleti és a nyugati vakcinák között.

Hivatalos: elfogyott a türelem, kirúgták Lampardot a Chelsea-től

A Chelsea hivatalosan is bejelentette, hogy meneszti edzői állásából a klublegendáját, aki igen rövid időt tölthetett el ebben a pozícióban.

Véget ér a Lampard-korszak a Chelseanél, a sajtó már az utód személyét is tudni véli

A Chelsea formahanyatlása miatt már eddig is nagy volt a nyomás a menedzseren, menesztését már ma bejelenthetik.