Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
365,35 Ft
Euró
394,20 Ft
Font
461,32 Ft
Bitcoin
70,793 $

Hivatalos: elfogyott a türelem, kirúgták Lampardot a Chelsea-től

A Chelsea hivatalosan is bejelentette, hogy meneszti edzői állásából a klublegendáját, aki igen rövid időt tölthetett el ebben a pozícióban.

Sport

A T-800-as

Szerkesztő

Frank Lampardot minden idők egyik legjobb brit középpályásának tartják, aki a West Ham United neveltje volt, és profiként is ennél a csapatnál mutatkozhatott be. 1995 és 2001 között szolgálta hűen a nevelőklubját, még mielőtt a Chelsea játékosaként folytatta volna a pályafutását.

2001 és 2014 között több mint 400 meccsen lépett pályára a legendás klub mezében, és igazi ikon lett belőle. 2014-ben távozott, és egy kisebb kitérő során a Manchester Citynél rúgta a bőrt, de már nem tudott olyan meghatározó tag lenni, mint azelőtt. Soron kívül Kocsis Máté Magyar Péterről: „Nem ember és nem apa az ilyen”

Végül New Yorkban vezetett le egy hasonlóan rövid etap részeként, ami után 2018-ban a Derby County edzőjeként dolgozott. 2019-től kapta meg a lehetőséget arra, hogy az egykori csapatát irányítsa, és noha a második szezonjára egy jelentősebb átigazolási összeget kapott, amiből nem keveset költött el, nem hozta az eredményeket.

A vezetőség egy nagyon nehéz döntésről számolt be, de nem tehettek másképp, és hálásak azért az edzőjüknek, amit értük tett. Ugyanakkor az eredmények és a teljesítmény nem felelt meg a klub elvárásainak, így a mai nappal kezdődően megváltak Lampardtól.

Dárdai már ma visszatérhet a Herthához, a cél a kiesés elkerülése

Roman Abramovich, a tulajdonos szintén egy nagyon nehéz döntésről beszélt, már csak amiatt is, mert kiváló a kapcsolatuk egymással és mérhetetlenül tiszteli Lampardot. Egyelőre nem erősítették meg, hogy ki lesz az új edző, bár szinte biztosan Thomas Tuchel érkezik, akit a PSG-től rúgtak ki pár héttel ezelőtt 2018 után.

A következő forduló előtt a Chelsea csak a 9. helyet foglalja el az angol első osztályban, mindössze 29 ponttal a neve mellett, addig a listavezető Manchester United 40 egységgel várja a folytatást. Az egykori angol bajnoknak ugyanannyi pontja van, mint a két meccsel kevesebbet játszott Aston Villának, valamint az egy mérkőzéssel kevesebbet pályára lépett Southamptonnak.

Széles mosollyal lépett a tárgyalóterembe az antifa támadások elsőrendű vádlottja

Ilaria Salis a Fővárosi Törvényszéken állt bíróság elé, hatalmas volt az érdeklődés.