Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Friss Hírek

Ezt az autórongáló nőt keresi a józsefvárosi rendőrség: milliós kárt csinált

A képeken szereplő nő egy- és kétmillió forint közötti kárt okozott az egyik járműben, amit valamilyen oknál fogva végigkarcolt.

Új előzetest kapott a Halálos iramban 9.: kemény menet lesz

A vártnak megfelelően a Super Bowl ideje alatt befutott a Halálos iramban 9. részének legújabb előzetese, ami tartalmaz néhány új részletet.

Ketten már börtönbe is kerültek a magyar járványvédelmi szabályok megszegése miatt

Több érdekes dologra is fény derült a friss Bűnügyi Statisztikai Rendszer statisztikáiból, miközben két embernek börtönbe kellett mennie a szabályok megsértése miatt.

A WHO szakértője szerint nem Vuhanból származik a koronavírus

Vlagyimir Dedkov, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakértő csapatának tagja szerint nincs bizonyíték arra, hogy a vírus Vuhanból indult el, de kétségkívül a városból kezdett el rohamosan terjedni.

Őrületes ötlettel rukkolt elő az Xbox, Elon Musk segíthet életre hívni a Halo Warthogját

Életre kelhet a Halo ikonikus járműve, a harckocsi megelevenítésében Elon Musk nyújthat segítséget az Xboxnak.

200 ezer forintra büntették a BMW-st, amiért 123 km/h-val száguldozott faluban

Vas megyében nem veszik félvállról a rendőrök a szabálysértő autósokat, folyamatosan ellenőrzik a balesetveszélyes utakat.

A 25 éves nőt saját mentett kutyája ölte meg

Az előzetes információk alapján arra következtetnek, hogy a 25 éves nőt saját kutyája haraphatta meg álmában, bár egyelőre nem ismert a támadás oka.

Berki Mazsi egy medencében pózolt, mégis száraz maradt

Egy nagyon csinos ruhát mutatott be magán Berki Krisztián felesége, ráadásul egy medencében feküdve, amibe persze megint bele tudtak kötni.

Tóth Andinak még ez is megy, hihetetlen ez a lány

Végre egy olyan videó, ami valószínűleg nem fog sok negatív kommentet kiváltani az emberekből, ebből kellene sokkal több.

Pochettino fontosnak tartja a riválisokkal szembeni tiszteletet

Az elmúlt hetekben egy konkrét médiaháború vette kezdetét a PSG és a Barcelona között, miután Messi állítólag fontolóra vette az átigazolást a franciákhoz, erre reagálva Mauricio Pochettino, a PSG edzője megpróbálta csillapítani a kedélyeket.

Erdogan „nem fog kegyelmezni” az isztambuli tüntetőknek

Nem tartja jogosnak a nemzetközi kritkákat Recep Tayyip Erdogan, Törökország elnöke, ami az isztambuli Bogazici Egyetem kapcsán született botrányos döntést követően kitört tüntetések kezelését illeti, és megígérte: nem fog kegyelmet mutatni a tüntetők fele.

Már nincs akadálya, hogy Izraelt háborús bűntettekért a Nemzetközi Büntetőbíróság elé állítsák

Megerősítette a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) pénteken, hogy kiterjeszti az illetékességét az Izrael által a Hatnapos háború (1967) során elfoglalt területekre, az utolsó akadályt elhárítva így az előtt, hogy háborús bűntettek miatt eljárást lehessen indítani az ország ellen

Megsértette a környezetvédelmi törvényeket a chicagói Trump Hotel a bírósági ítélet szerint

Megsértette a környezetvédelmi törvényeket a volt elnök, Donald Trump chicagói hotele, mivel engedély nélkül használták a Chicago River vizét az épület légkondícionáló-rendszeréhez.

A kínai Tienven-1 űrszonda elküldte első képeit a Marsról

A Tienven-1, melynek jelentése kínaiul a "mennyei igazság keresése", elküldte első fekete-fehér felvételeit a vörös bolygóról, melyet akkor készített, mikor a szonda 2,2 millió kilométerre volt a Marstól.

Bemutatták a világ első repülő versenyautóját

Azután, hogy a Hyundai bejelentette, repülőautó-kikötőt terveznek megépíteni Nagy-Britanniában, egy ausztrál startup vállalkozás bemutatta a világ első elektromos repülő gépjárművét, az Airspeeder Mk3-at.