Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Friss Hírek

A koronavírus nagy valószínűséggel újabb hullámokat indít ősszel

Sir Ian Diamond professzor, az Egyesült Királyság egyik legelismertebb szakembere figyelmeztet, meglátása szerint az újabb hullámok érkezése elkerülhetetlen lesz ősszel.

Már evakuálják a súlyos betegeket a párizsi régióból, komoly a helyzet

Miután a fővárosi intenzív osztályok majdnem beteltek, egészségügyi evakuálásokra van szükség a régióban.

Exatlon: Zsófi szerint, ha még maradhatott volna, jobb, gyorsabb, ügyesebb versenyzővé válik

Zsófi elmondása szerint, ha nem kell távoznia az Exatlonból, akkor még jobb versenyzővé válhatott volna, de ezt már soha nem tudjuk meg.

Több ezren mondták vissza az AstraZeneca-oltást Romániában

A hírek hallatán sokan döntöttek úgy, hogy visszamondják az oltásukat az AstraZeneca vakcinájával, ami kapcsán a gyártó is kiadott egy hivatalos közleményt.

Már a fiatalabb korosztályból is sokkal többen kerülnek a magyar intenzív osztályokra

A klinikaigazgató azonban úgy véli, hogy ezek az osztályok ki fognak tartani, és emberfeletti, amit az egészségügyi dolgozók tesznek le az asztalra napról napra.

Meccs közben hatoltak be és rabolták ki Di Maria családját, azonnal lecserélték

A hírek szerint a PSG sztárját amiatt cserélték le a vasárnap esti mérkőzés ideje alatt, mert kirabolták a családját.

Nem igaz, hogy Jennifer Lopez és Alex Rodriguez szakított

Jennifer Lopez és Alex Rodriguez bejelentette, nem igazak a szakításukról szóló híresztelések.

Több százezer vakcina romolhat meg Ukrajnában

Olyan lassan halad az oltás az ukránoknál, hogy több százezer vakcina veszhet kárba, amik adott esetben emberi életeket menthetnének meg.

Már Hollandiában is leállították az AstraZeneca vakcinájának alkalmazását

Egy újabb országban jelentették be, hogy ideiglenesen felfüggesztik az AstraZeneca vakcinájának alkalmazását, amivel csak bővül a lista.

Hivatalos közleményt adott ki az AstraZeneca az oltóanyaga kapcsán

A gyógyszergyár fontos közleményt adott ki, melyben tisztázta, semmilyen tudományos adat nem utal arra, hogy az oltóanyag növelné a vérrögképződés kockázatát.

A magyar kormány semmilyen vakcináról nem mond le

Nem teszi, mivel minden egyes új vakcina sok emberi életet menthet meg, miközben a harmadik hullám sorra szedi az áldozatait.

Házkutatást tartottak egy lelkésznél, aki egy „újabb holokausztért” imádkozott

A Rio de Janeirói rendőrök a „Shalom” elnevezést kapó hadművelet keretében házkutatást tartottak Tupirani da Hora Loresnél, a Jézus Krisztus Pünkösdi Generáció Egyházának vezetőjénél.

Kim Kardashian feneke még mindig nagyon erős, szenzációsan mutat

Talán senkinek sem olyan híres a fenékformája, mint Kim Kardashiannak, aki emellett minden más testrészével is rajongók millióit nyűgözi le.

Egy női test, amiért férfiak milliói bolondulnának meg

Ugyan rengeteg modell dolgozik a szakmában, Candice Swanepoel könnyen felismerhető az egyedisége és a tökéletes testi adottságai miatt.

Ismert név térhet vissza a holland politikába

Kezd ismét emelkedni a választások előtt Geert Wilders népszerűsége Hollandiában, aki attól függően, kit kérdezünk, a populizmus/szélsőjobboldal/európai kultúra védelmének egyik vezető alakja.