Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Friss Hírek

Életveszélyes fekete penész terjed, ami halálos agybetegséghez vezethet

Miközben Indiában a koronavírus-járvány az ország történetének egyik legsúlyosabb egészségügyi katasztrófájával fenyeget, addig egy másik kórokozót is azonosítottak, amely közvetlenül az agyat támadja meg.

Villám csapott egy kisfiúba a focipályán, már nem tudtak rajta segíteni

Egy kilencéves fiú vesztette életét, miután a jelek szerint villámcsapás érte egy fociedzés közben.

Medián: továbbra is a Fidesz-KDNP a legnépszerűbb

Medián: továbbra is a Fidesz-KDNP a legnépszerűbb

A Medián kutatóintézet legújabb, reprezentatív felmérésből egyértelműen kiderült, hogy csökkent a bizonytalanok, valamint a pártot nem választók aránya, mely mindkét nagy tömb listájának támogatottságán meglátszik.

Exatlon: Marci mondott pár szót a bajnokok ordibálásáról

Nem egy kihívó jegyezte meg, hogy nagyon zavaró számukra, amikor a bajnokok ordibálnak, vagy fütyülnek.

Szorosan kötődhet az ujgurok népirtásához az Apple hét kínai beszállítója

Kiderült, hogy a cupertinói techóriás hét beszállítója ujgurok általi kényszermunka révén gyárthatja le a cég termékeinek összeszereléséhez szükséges alkatrészeket.

A Konyhafőnök: Zé hatalmas ötletével Gerzson mindent vitt

Födős Zé ismét megcsillantotta szakmai tudását a konyhában, amiből Gerzson nem keveset profitált a keddi adásban.

Adócsökkentéseket jelentett be a pénzügyminiszter, a vállalkozások örülhetnek

Adócsökkentéseket jelentett be a pénzügyminiszter, a vállalkozások örülhetnek

Varga Mihály pénzügyminiszter a hivatalos közösségi oldalára közzétett újabb adókönnyítéseket jelentett be, valamint a kriptovaluták piacának kifehérítését célzó intézkedéseket.

A Konyhafőnök: így dirigált szultánként Rácz Jenő (videóval)

Rácz Jenőnek ez a szerep is nagyon jól állt, bár talán szívesebben mozgott volna a konyhapultok között a versenyzőivel.

Szuperliga: Az UEFA fegyelmi vizsgálatot indít a Real Madrid, a Barcelona és a Juventus ellen

Szuperliga: Az UEFA fegyelmi vizsgálatot indít a Real Madrid, a Barcelona és a Juventus ellen

Az eredetileg a Szuperligában résztvevő 12 klub közül csak ez a három nem határolódott el a szakadár projekttől, amely a játék minden szintjéről hatalmas kritikát váltott ki.

Videón, ahogy az izraeli Vaskupola-rendszer működésbe lép a palesztin bombákkal szemben

Az Izraeli Védelmi Sereg reggeli közleménye szerint az elmúlt 38 órában több mint 1050 rakétát lőttek ki az ország területére, s mindegyik Palesztina irányából érkezett.

Nyomozást indított az osztrák államfő ellen a korrupcióellenes ügyészség

Nyomozást indított az osztrák államfő ellen a korrupcióellenes ügyészség

Az osztrák Gazdasági- és Korrupciós Bűncselekményeket Vizsgáló Ügyészségi Hivatal (WKSTA) nyomozást rendelt el Sebastian Kurz osztrák államfő ellen, amiért egy parlamenti bizottságnak feltehetően hamis állításokat tett.

Begyógyszerezte, egy zacskóval megfojtotta, majd elásta élettársát

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség indítványozta annak az 50 éves nő letartóztatásának fenntartását, akit a Kecskeméti Törvényszék aljas indokból, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt 15 év fegyházbüntetésre ítélt, miután 2019-ben begyógyszerezte élettársát, majd megfojtotta egy zacskóval, ezután pedig elásta a kertben.

Regisztráltál a Pfizer oltására, de még pont nem vagy 16 éves?

Az országos tisztifőorvos erre is kitért szerdán az operatív törzs sajtótájékoztatóján, így kiderült, hogy a 16 év alattiak regisztrációja is érvényes marad.

Egyben épül meg a Diákváros és a Fudan Egyetem

A felsőoktatásért is felelős innovációs tárca bejelentése alapján a Fudan Egyetem és a Diákváros egy komplexumként fog megépülni.

Így változik Magyarországon a várandós nők oltása: fontos információk

Így változik Magyarországon a várandós nők oltása: fontos információk

Az országos tisztifőorvos az operatív törzs szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, módosul a várandós és szoptatós édesanyáknak a védőoltás ajánlása. Magyarország is folyamatosan figyelemmel követi az újabb és újabb ajánlásokat, amikhez alkalmazkodik is.