Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Friss Hírek

Balesetek az M3-as autópályán, torlódásra kell számítani

Újabb balesetek történtek, ezúttal az M3-as autópályán, ahol a rendőrség tájékoztatása szerint torolódásra kell számítani.

Kásler Miklós is reagált arra, hogy kell-e harmadik oltás

Kásler Miklós is reagált arra, hogy kell-e harmadik oltás

Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) első embere kitért arra is, hogy a WHO megerősítette a magyar kormány döntését azzal, hogy elfogadta a Sinopharm-vakcinát.

Eddig nem ismert részletek derültek ki Jimmy haláláról

Zámbó Krisztián olyan részleteket árult el, amik egészen szívszorítóak, és talán ezt soha nem lehet teljesen feldolgozni.

Megérkeztek a legújabb KSH-felmérések, így alakul az oltási kedv Magyarországon

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legújabb méréséből egyértelműen kiderült, hogy az idősebbek és a felsőfokú végzettséggel fogadják el a leginkább a vakcinát.

Forradalmasíthatják a földrengés-előrejelzést, új módszert alkottak meg

Az amerikai Stanford Egyetem kutatói egy teljesen új rendszert dolgoztak ki, mely minden eddiginél hamarabb és gyorsabban tudja előre jelezni, ha jelentősebb földmozgás várható.

Haaland Ronaldóra gyúrhatja magát

A norvég klasszis ugyanarra az útra lépett, mint a portugál világsztár, aki a fizikumának köszönhetően messze megelőzi a korát.

Zámbó Krisztián hatalmas pénzeket bukott el, és beszélt az egyik összegről

Már megszokhattuk, hogy Jimmy fia nagyon őszinte, és ez Hajdú Péter műsorában sem volt másképp. Arról is beszélt, hogy egy alkalommal egyszerre mekkora összeget bukott el.

Kellemetlen élmény várhat azokra az EU-s állampolgárokra, akik most érkeznek állásinterjúra Angliába

Bár az EU állampolgárainak joga van állásinterjúra érkezni az Egyesült Királyságba, sokakat visszafordítanak vagy elzárnak a reptéren, mielőtt kiutasítanák őket az országból.

Hivatalos: Karácsony Gergely bejelentette, elindul az előválasztáson

Hivatalos: Karácsony Gergely bejelentette, elindul az előválasztáson

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere elfogadta a Párbeszéd felkérését, így a várakozásoknak megfelelően részt fog venni az ellenzéki előválasztáson, mint miniszterelnök-jelölt.

Ronaldo ügynöke tagadja az egyik legfurcsább pletykát

Egyre inkább körvonalazódhat, hogy hol folytathatja Cristiano Ronaldo, ha úgy dönt, hogy elhagyja a Juventust.

Kiderült, mennyi pénzt örökölt Jimmy idősebbik fia, Zámbó Krisztián

Krisztián nem kevés pénzt örökölt édesapja halála után, amit igyekezett a legjobb tudása szerint felhasználni.

Egyre kevesebb a válás Magyarországon

A családokért felelős tárca nélküli miniszter hivatala szombati közleménye alapján a kormány továbbra is a "családbarát politikáját" kívánja folytatni Magyarországon.

Itt vannak az új járványadatok: 73 új elhunyt, 308-an vannak lélegeztetőgépen

Itt vannak az új járványadatok: 73 új elhunyt, 308-an vannak lélegeztetőgépen

Az operatív törzs szombat reggel ismertette az elmúlt 24 óra járványügyi adatait, amik továbbra is azt mutatják, hogy erejét veszítette a harmadik hullám.

Felgyújtotta várandós partnerét egy férfi, az okok egyelőre nem ismertek

Testfelületének 50 százalékán szenvedett égési sérüléseket a várandós áldozat, akit a román számazású férfi megpróbált meggyilkolni.

Halálos mecsetrobbantás történt, legalább egy tucat ember elhunyt

Halálos mecsetrobbantás történt, legalább egy tucat ember elhunyt

Legalább 12 ember elhunyt és többen súlyosan megsebesültek azt követően, hogy robbantásos merényletet követtek el az afgán fővárosban, Kabulban található egyik mecsetben pénteken.