Kutatók szerint a Föld a halálán van, és már semmi sem segíthet

Twenty20
not image

Kulcsár Péter

2021. július 30. - 12:02

Hátborzongató jóslatokat tettek kutatók, legújabb tanulmányuk szerint annyira súlyos a helyzet a bolygón, hogy már késő bármit is tenni annak érdekében, hogy megállítsuk a globális felmelegedést és a klímaváltozást.

Az AFP hírügynökség beszámolójából kiderült, a Föld ökológiai egészségét vizsgáló 31 tanulmányból 18-ban rendkívül szürke jövőképet festettek a klímakutatók a bolygó elé, ezért több mint 14 ezer szakértő aláírt egy nyilatkozatot, amelyben figyelmeztetnek, végveszélybe került az emberiség és az élővilág.

Az atmoszférában található metán és szén-dioxid koncentrációja rekordmagas szintekre került, miközben az arktiszi és antarktiszi jégsapkák folyamatosan olvadnak, ezáltal megnövekedett az óceánok vizének hőmérséklete, és nem szabad elmenni amellett sem, hogy szépen lassan kiirtják az amazóniai és az afrikai esőerdőket is.

Ha folytatódik a globális ökológiai terror, akkor nem sokat tehetünk már, mivel saját kezünkbe vettük a sorsunkat, csak egy nemzetközi összefogás segíthetne, erre azonban vajmi kevés szándék mutatkozik a nagyhatalmak részéről, akik a katasztrófa indukálása mögött állnak.

Szakértők úgy gondolják, sokan csak a levegőbe beszélnek, amikor különböző kvótákat és szabályokat alkotnak meg, mivel a kontroll mindig elmarad.

Egyetlen megoldás sem létezik már, a legszürkébb forgatókönyv valósulhat meg, ami kihathat gyerekeink és unokáink jövőjére, bár még néhányan látják a fényt az alagút végén.

Meg kellene tanulnunk a klímavészhelyzetet különálló részekben, nem pedig egy tömbben kezelni. A szabályokkal és a rendeletekkel csak tüneti kezelést lehet alkalmazni, a problémák ettől még nem szűnnek meg” – magyarázta William Ripple, az Oregon Állami Egyetem kutatója.