Kayti Edwards elmondása szerint sok a megválaszolatlan kérdés, ám abban egészen biztos, hogy Perry "nem az utcán vásárolt kábítószert".
Többek között Joe Biden amerikai elnököt is megfenyegette az a férfi, akivel végül az FBI emberei végeztek.
Ráadásul a New York-i orvos egy tekintélyes helyi kórházban követte el a szörnyű cselekményeket.
Ítélethirdetése előtt bocsánatot kért az elkövetett bűncselekményekért, bűnözővé válását pedig gyerekkorának körülményeivel magyarázta, ám ez nem hatotta meg a bírót.
Az ítéletet David Herriford bíró hozta meg a Los Angeles-i Legfelsőbb Bíróságon.
A nő akár 1000 dolláros bírságot is kaphat.
A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) és az ausztrál szövetségi rendőrség (AFP) közös művelete sikeresen zárult, közel 100 embert tartóztattak le gyermekek elleni szexuális visszaélés miatt.
Kiemelték, a bírónak szűkebb körű végzést kellene hoznia, ami csak az érzékenynek minősített anyagok nyilvánosságra hozatalát tiltaná meg, nem pedig az összes bizonyítékot.
Orvosai szerint maga a csoda, hogy Reid életben maradt, egyúttal elismerték, hogy a teljes felépüléshez vezető út hosszú és nehéz lesz.
A becslések szerint 60-90 ezer dollár közötti összegért kelhet majd el.
A nőt kórházba szállították, ám a rendőrségi helikopterek nem találták meg a cápát a vízben.