A kellemetlen sérülést szenvedett Kárpáti Rebeka még mankóval is gyönyörű, ám ettől az időszaktól nyilván eltekintett volna.
A több millió fényévre lévő titokzatos robbanások megmagyarázhatják a származásuk helyének számító galaxisok tulajdonságait.
Kutatók bebizonyították, hogy a vörös bolygó a múltban teljesen máshogy nézhetett ki, mint azt előre gondolták.
Fantasztikus történelmi felfedezésre jutottak a tudósok: talán a legnagyobb és legrégebbi építményt fedezték fel, amit a maja civilizáció építhetett I.e 1000 – I.e 800 között, a mai Mexikóban található Tabasco államban.
A floridai John F. Kennedy Űrközpontból ismét egy Falcon 9 rakétát indítottak útjának.
Kutatók rábukkantak az első élőlényre, melynek egyedei túlélték a víz nélküli körülményeket.
A SpaceX misszióját nem mindennapi módon ünnepelte meg az internet népe.
A hatalmas objektum 90%-kal nagyobb, mint az összes többi bolygónkra veszélyes kozmikus űrszikla.
A meglehetősen érdekes jelenségre azonban sokkal egyszerűbb a magyarázat.
Csillagászok és asztrofizikusok a HR8799 kódnévre keresztelt bolygó-csoportosulásban különös jelenségekre figyeltek fel.
A történelmi pillanat május 30-án történt, a NASA pedig ennek apropóján lélegzetelállító képeket közölt a weboldalán.