A potenciális forgatókönyvek között Karácsony Gergely kihívójaként Szentkirályi Alexandra és Vitézy Dávid mellett az Országos Mentőszolgálat szóvivőjének neve is felmerült.
Klaus Iohannis, Románia elnöke elítélte Orbán Viktor tusnádfürdői beszédét, amelyben elhangzott az azóta hírhedtté vált „kevert fajúakról” szóló megjegyzés.
A Fidesz biztos benne, hogy Gyurcsány Ferenc vezetésével már mindenki a piaci ár szerint tankolna.
Az Európai Parlament legfőbb csoportjainak vezetői is közleményt tettek közzé Orbán Viktor nagy vihart kavaró tusnádfürdői beszédével kapcsolatban.
Mint általában az lenni szokott, a baloldal nem ért egyet a jobboldal döntésével, ezúttal is kritizálták a kormányt.
Hatalmas port kavart Orbán Viktor tusnádfürdői beszéde, amelynek keretében elejtette a „kevert fajú” megjegyzést.
Továbbra sincs tervben, hogy korreakciót hajtsanak végre az új kata-törvényben, a korábban jóváhagyott törvény marad a helyén.
A Párbeszéd egyenesen követi a kormány önmagán spóroljon, és ne a jövő generációján.
A Momentum politikusa azt mondja, érti a dolgot, de közben nem, és szerinte talán jobb is, hogy ez így van.
Gyurcsány Ferenc szombaton újra jelentkezett, és ezúttal is öregúrnak nevezete Orbán Viktor magyar miniszterelnököt.
Deutsch Tamás és Gyurcsány Ferenc várhatóan idén sem fognak egymásnak karácsonyi ajándékot vásárolni, nemigazán értenek egyet.