Nagykátánál is halálos baleset történt, egy fiatal sofőr az áldozat, akin már nem tudtak segíteni a mentők.
Az ügyben érintett kapitánnyal szemben 27 rendbeli segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt nyújtott be vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bíróságra.
A baleset során hat ember sérült meg.
A gyermek olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy már nem sikerült megmenteni az életét, meghalt a balesetben.
Sajnos a baleset így sem maradt el, de a Suzuki vezetőjének érdemeiből ez semmit nem von le.
A rendőrség hivatalos tájékoztatása szerint nem sokkal az első áldozat után a második testet is megtalálták, aki a fiatalabb áldozat.
A debreceni lakástűz után füstmérgezés gyanújával szállítottak kórházba hét felnőttet és egy csecsemőt: a felnőtteket hazaengedték, a csecsemő marad megfigyelésre a klinikán.
A 2012-es esztendőben messze több lakástüzet regisztráltak, mint korábban bármikor az elmúlt 20 év statisztikáit tekintve.
A holttest azonosítása jelenleg is folyamatban van, sokkal többet nem közöltek, a másik eltűnt személyt továbbra is keresik.
Előreláthatólag 14 óráig fog szünetelni a vonatközlekedés a Budapest-Cegléd vonalon.
Miután a speciális kutatás sem vezetett eredményre, felfüggesztették a víz alatti keresést.