Forgalomba bocsátották az Alzheimer-kór elleni gyógyszert, majd azonnal kihátráltak mögüle

Unsplash
not image

Kulcsár Péter

2021.június.13 - 12:52

Alig telt el néhány nap azután, hogy több mint 18 évig tartó kutatási folyamatokat követően az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerfelügyelet (FDA) jóváhagyta az egyik legbiztatóbb Alzheimer-kór elleni készítmény alkalmazását, az orvosok többsége szinte azonnal megtagadta a szer használatát.

Szakértők úgy gondolják, hogy a gyógyszerrel kapcsolatos vizsgálatok és az elbírálási procedúrák túlságosan részrehajlóak voltak, ezért szerintük nem éri meg az 56 ezer amerikai dollárt kóstáló készítményt használni – adta hírül a The New York Times portál.

Dr. Aaron Kesselheim, a Harvard Orvosi Egyetem professzora több mint hat évet töltött el az FDA vizsgálóbizottságában, azonban nemrég úgy döntött, hogy távozik a tanácsból, mivel nem értett egyet azzal, hogy bizonyítékok hiányában elfogadták a kérdéses gyógyszer alkalmazását.

Az aducanumab hatóanyag megosztó jellegét mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy az FDA sem egyhangúlag döntött a szer elfogadtatásáról – a három bizottsági tag, akik leszavazták a forgalomba hozatalát, azóta kiléptek a szervezet kötelékeiből.

Kesselheim és társai abban reménykednek, hogy a gyógyszert az orvosok sem fogják felhasználni addig, amíg más szervezetek nem mutatják be az aducanumab kapcsán, pontosan milyen mellékhatásokkal járhat a szedése, illetve milyen veszélyeket rejthet magában.

A hatóanyag az Alzheimer-kórhoz köthető amiloid bétaplakkok eltávolítását célozza meg, erre azonban már korábban kifejlesztett szérumok is képesek voltak, ezért semmi sem indokolja, hogy ennyire borsos áron értékesítsék a piacon a gyógyszert.

A Washingtoni Egyetemi Kórház neurológus szakembere, Joel Perlmutter egyetértett Kesselheimmel, a lapnak adott nyilatkozatában kiemelte, egy olyan gyógyszert felesleges elfogadni és igénybe venni, ami eddig nem mutatott a kór leküzdésével összefüggésben semmiféle hatékonyságot sem, így pénzkidobásnak tartja az egész helyzetet.