Sokkal közelebb lehet a Földhöz a Betelgeuse óriáscsillag, mint azt korábban a tudósok feltételezték
A hatalmas, vörösen izzó óriáscsillag nemcsak hogy közelebb tartózkodhat bolygónkhoz, de még az is kiderült, hogy a méretei is eltérőek a korábbi adatokhoz képest.
A hatalmas, vörösen izzó óriáscsillag nemcsak hogy közelebb tartózkodhat bolygónkhoz, de még az is kiderült, hogy a méretei is eltérőek a korábbi adatokhoz képest.
A korábban hittnél kisebb és közelebb van a Földhöz a Betelgeuse óriáscsillag, még akár százezer évbe is telhet, mire szupernóvaként felrobban, állapította meg egy magyar csillagászt is a tagjai között tudó nemzetközi kutatócsoport – tudatta az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat pénteken az MTI-vel.
A Betelgeuse a téli égbolt egyik jellegzetes csillaga, az Orion csillagkép bal vállát jelöli ki. Egy nemzetközi kutatócsoport Molnár László, az ELKH Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) munkatársának részvételével most részletes vizsgálatnak vetette alá az égitestet. A csillagászok az Astrophysical Journal folyóiratban megjelent munkájukban arra jutottak, hogy a vörös óriáscsillag kisebb és közelebb is található a Földhöz, mint amire a korábbi megfigyelések engedtek következtetni. Jellegzetes, fényesvörösen világító égitest régóta foglalkoztatta a kutatókat, de az érdeklődés új lendületet kapott, amikor a csillag a közelmúltban furcsán kezdett viselkedni – olvasható a közleményben.
„Normál esetben ez az egyik legfényesebb csillag az égbolton, de 2019 óta két elhalványodását is megfigyeltük. Többen máris arról kezdtek spekulálni, hogy esetleg felrobbanni készül. Az eredményeink azonban más magyarázattal szolgálnak. Ma már tudjuk, hogy az első, nagy halványodást egy porfelhő váltotta ki. Mi pedig arra jutottunk, hogy a következőt valószínűleg a csillag pulzációja okozta. Jelenleg héliumot éget a magjában, ami azt jelenti, hogy egyáltalán nem áll közel a felrobbanáshoz. Akár százezer év is eltelhet, mire a szupernóva-robbanás bekövetkezik” – idézi a közlemény Meridith Joyce-t, a canberrai Ausztrál Nemzeti Egyetem (ANU) posztdoktor kutatóját, aki a munkát vezette, és többször volt már a CSFK vendégkutatója.
A kutatók csillagfejlődési, hidrodinamikai és szeizmikus csillagmodellek segítségével mélyebb betekintést nyertek a pulzációt hajtó fizikai folyamatokba, és egyben pontosabb képet kaptak arról is, hogy életének melyik fázisában jár a csillag. Sing-Cse Löung, a Tokiói Egyetem munkatársának szavaival élve „megerősítettük, hogy nyomáshullámok, vagyis lényegében hanghullámok okozzák a csillag pulzációját”.
A modellek felhasználásával meg lehetett becsülni a csillag fizikai méretét és távolságát is. „A Betelgeuse méretéről nem volt teljes egyetértés, mivel korábbi kutatások alapján a Jupiter pályájánál is nagyobbnak vélték. Mi viszont arra jutottunk, hogy csak annak kétharmadáig tart, az átmérője a Napénak kb. 750-szerese” – idézi az kommüniké Molnár Lászlót, a CSFK Csillagászati Intézetének kutatóját.
Molnár László munkáját az MTA Prémium posztdoktori kutatói programja támogatja. A kutatást emellett támogatta a Tokiói Egyetem Kavli Intézete és az ANU DV vendégkutatói program. A munkában ausztrál, magyar, amerikai, japán és hongkongi kutatók vettek részt – áll az összegzésben.
