Videós összefoglaló a Manchester City hihetetlen 8-0-s győzelméről az FA-kupából
A Manchester City győzelme nem volt veszélyben a Salford City ellen, olyannyira nem, hogy történelmi kiütés lett a vége.
A Liverpool is gond nélkül vette az akadályt szombaton egy negyedosztályú ellenféllel szemben. A vártnál tovább bírta kapott gól nélkül a csapat, de még úgy sem volt esélyük, hogy Slot egy erősen tartalékos Liverpoolt küldött fel a pályára az Anfield Roadon. Többek között Salah sem játszott, pihenőt kapott a hétvégére.
Szoboszlai Dominik viszont kezdett, miután egy ideje nem játszott az eltiltása és a betegsége okán. Remekül tért vissza, gólpasszt is adott, amiből hatalmas gól született. Magabiztosan abszolválták a kört a sztárok, és továbbra is ők a favoritok, többek között a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában is.
A Manchester City pedig kezd visszatérni a régi formájához, akik szintén egy alacsonyabb osztályban szereplő csapattal játszhattak odahaza. Hatalmas verés lett a vége, és mindezt úgy, hogy Guardiola sem a legerősebb csapatát küldte ki a pályára, bár Ederson, Aké, Gündogan, Grealish, Savinho és Doku azért nem kis nevek.
A City edzője inkább biztosra ment, de 8-0-ra még ő sem számíthatott. Mubama kezdte meg a gólgyártást a 20. percben, de nem ő volt a meccs embere, hanem a triplázó McAtee. Igaz sem panaszkodhat, aki két gólpasszal és egy góllal szintén kiemelkedett a mezőnyből, amire szintén nagyon büszke lehet.