Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Kína: 200 millió fertőzöttet kezeltek, „döntően legyőzték” a koronavírus-járványt

Kína: 200 millió fertőzöttet kezeltek, „döntően legyőzték” a koronavírus-járványt

Kína: 200 millió fertőzöttet kezeltek, „döntően legyőzték” a koronavírus-járványt
Fotó: MTI/EPA/Alex Plavevski

Legalábbis erről számolt be az egyik kínai állami hírügynökség a kormányzó Kommunista Párt egyik ülésén készült feljegyzések alapján.

A Hszinhua kínai állami hírügynökség a kormányzó Kommunista Párt egyik nemrég megtartott ülésén elhangzottak nyomán számolt be arról, hogy Kína kormánya szerint több mint 200 millió állampolgár fertőződött meg a vírussal, akiket mind kezeltek is, azóta, hogy novemberben feloldották a járványügyi korlátozásokat.

A cikk a videó után folytatódik

Mint ismert, Kína a világ egyik legszigorúbb és leghosszabb zárlatát jelentette be a koronavírus megjelenésével, mely éveken át tartott, miután a közép-kínai Vuhan városában észlelték az első eseteket.

A zéró-Covid politika azonban egy idő után a lakosság felháborodását váltotta ki, s igen súlyos áldozatokat követelt a világ második legnagyobb gazdaságában.

A Hszinhua Hszi Csin-ping elnököt is idézte, aki szerint „abszolút helyes” volt a koronavírus-járvány megfékezésére irányuló politika. A zéró-Covid politika egyik napról a másikra történő megszüntetése azonban azt eredményezte, hogy hirtelen jelentősen megugrott a kórházakban kezelt fertőzöttek száma, így az egészségügyi intézmények is küzdöttek a kapacitással.

Noha az esetszámok a hivatalos közlés szerint már nem olyan magasak és a járvány jelenlegi hulláma tetőzött, a Kínába irányuló és onnan induló nemzetközi járatok még nem tértek vissza a járvány előtti szintre. A Hszinhua jelentését a kínai kormány közlésével zárta: