Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
360,51 Ft
Euró
388,16 Ft
Font
452,68 Ft
Bitcoin
63,751 $

Szlávik még várna az omikron megítélésével, el is mondta, miért

Szlávik János egyelőre nem merné kimondani azt, hogy az omikron egy gyengébb vírus, hiszen csak nemrég kezdték el vizsgálni a tudósok.

Fotó: Unsplash
Belföld

Hujber Dávid

Szerkesztő

Az eddigi eredmények alapján a delta variáns sokkal veszélyesebb lehet, mint az omikron, ami náthaszerű tüneteket okoz. Többen ezért is örülnek az omikronnak, mert ha ez terjed el, sokkal kevesebb lehet súlyos beteg és az elhalálozás.

Jelenleg is zajlanak a kutatások az új variánsról, mely nem is biztos, hogy Dél-Afrikából indult el. Közben szép lassan minden európai országban megjelenhet, többek között Magyarországon is.

„A legújabb hír, nem is biztos, hogy Dél-Afrikából származik. Csak ott fedezték fel, hogy milyen borzasztóan gyorsan szaporodik, szinte már átvette a korábbi mutánsoknak a helyét.” – mondta Szlávik János a Mokkában

„Teljesen mindegy, honnan származik, a lényeg, hogy olyan helyről jöhetett csak, ahol rendkívül alacsony az átoltottság, és nagyon-nagyon gyorsan tud terjedni a járvány.” – folytatta a szakértő.

„Ennek megfelel Afrika egyenlítő délre eső területén bárhol. Tény az, hogy elképesztően gyorsan elterjedt a világban, hiszen, ha körbenézünk, szomszédos országokban is ott van.”

Vajon mi történik akkor, ha három különböző vakcinát kombinálunk?

„Szinte biztos, hogy Magyarországon is fel fogja ütni a fejét. Az, hogy ez most jó hír vagy rossz, nehéz eldönteni. Egyesek szerint jó hír, mert ez egy ártalmatlan, nagyon gyorsan terjedő, náthához hasonló vírus.”

„Most ez messze nem biztos, hogy így van, várjuk ki, mi lesz azokon a helyeken, ahol elszaporodik.” – tette hozzá a válaszában Szlávik a Mokka reggeli vendégeként a hét első napján.

Bemutatták a magyar olimpiai és paralimpiai csapat öltözékét

Hétfő este a Várkert Bazárban hullt le a lepel a magyar olimpiai és paralimpiai csapat párizsi öltözékéről.

Több mint ezer ismeretlen objektumot azonosítottak a Naprendszerben

A Hubble űrteleszkóp régi felvételeinek feldolgozása során több mint ezer, eddig ismeretlen objektumot fedeztek fel a Naprendszerben.