Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Oroszország arra számít, hogy a WHO két hónapon belül engedélyezi a Szputnyik V vakcinát

Oroszország abban reménykedik, hogy a WHO záros határidőn belül engedélyezni fogja a koronavírus ellen kifejlesztett Szputnyik V oltóanyagot.

Oroszország arra számít, hogy a WHO két hónapon belül engedélyezi a Szputnyik V vakcinátFotó: MTI/Krizsán Csaba
Külföld
Author image

Borbély Fanni

Szerkesztő

Oroszország arra számít, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) két hónapon belül engedélyezi a koronavírus elleni Szputnyik V vakcinát – fogalmazott Kirill Dmitrijev, a vakcinát forgalmazó orosz állami befektetési alap (RDIF) vezetője a Reutersnek.

Elmondta, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA), amely szintén vizsgálja a Szputnyik V-t, „megkapta az összes létező alapvető információt, és egyelőre egyáltalán nincsenek kritikus megjegyzései”.

Dmitrijev nem közölte, hogy az EMA mikor hozhatja meg döntését, a kérdéseket az ügynökséghez irányította át, és elmondta, hogy a WHO-nak sincsenek jelentősebb kritikus észrevételei az eddigi vizsgálatok alapján. Dmitrijev azonban nem volt hajlandó pontosítani, hogy mely gyártóüzemeket látogatták meg a felülvizsgálat során.

„Úgy látjuk, hogy az ellenőrök szakmai hozzáállást tanúsítanak… nincsenek jelentős kritikai megjegyzések, legalábbis egyelőre. Ha nem lennénk teljesen biztosak a folyamat átláthatóságában, nem hívtunk volna meg senkit”

– fogalmazott.

Rendkívüli bejelentés érkezett Európa legnagyobb forgalmú repülőteréről

Rendkívüli bejelentés érkezett Európa legnagyobb forgalmú repülőteréről

Fontos információkat tettek közzé a londoni Heathrow repülőtérről és az ott történtekről.

Gyurcsány Ferenc megmutatta, hogyan vágtázik lovon ülve (videó)

Gyurcsány Ferenc folytatja az országjárását, most épp lovon ülve, amit láthatóan nagyon élvezett az egykori miniszterelnök.