
Hamarosan elkezdik építeni az ország első iszlám temetőjét
A pontos helyszín egyelőre nem publikus.

A lőfegyverek exportjának korlátozása mellett döntött az Egyesült Államok

Több mint 400 hegymászó próbálja meghódítani az Everestet

Három NB1-es csapat még nem kapott klublicencet, alig pár hetük maradt megszerezni

Kutya helyett nutriát tartanak otthon: Louisiana most hivatalosan is engedélyezte
További Hírek

A kormányhivatal hivatalos tájékoztatás szerint minden eddiginél szigorúbb feltételekkel kapott környezethasználati engedélyt a debreceni akkumulátorgyár.

Hatalmas mérföldövet jelentett be a kínai Szecsuán tartomány: a hatóságok ugyanis ezentúl a nem házasok számára is lehetővé teszik, hogy családot alapítsanak.

A külügyminiszter közlése szerint akár már 2030-ban működésbe léphetnek az új blokkok.

Az USA-ban keddtől az 5 év alatti gyermekek is megkaphatják a koronavírus elleni védőoltást.

Egy ukrán parancsnok kijelentette, hogy a megszállóknak sokkal fontosabb az ellopott vagyon, mint a sebesült harcostársaik ellátása.

Az orosz állami hírügynökségek megerősítették, Putyin megkapta az engedélyt az orosz hadsereg külföldön történő bevetésére.

A tárgyalás pedig éppen folyik.

Az amerikai szabályozó hatóságok engedélyeztek egy omikron-specifikus orvosi készítményt.

A hagyományos immunizálási technológiát alkalmazó Novavax oltóanyag minden 18 éven felüli számára elérhető lesz az Egyesült Királyságban.

Az Európai Gyógyszerügynökség bejelentette, engedélyezték a Novavax koronavírus elleni oltóanyagát.