Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Von der Leyen az USA miatt elképesztő mennyiségű fegyvert küldene Ukrajnába

Von der Leyen az USA miatt elképesztő mennyiségű fegyvert küldene Ukrajnába

Von der Leyen az USA miatt elképesztő mennyiségű fegyvert küldene Ukrajnába
Shutterstock

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerint az Egyesült Államok Ukrajnának szánt fegyverszállításainak megszakítása egyértelmű jelzés Európa számára, hogy fokozza saját katonai támogatását Kijev irányába.

A politikus ezt a Dániában tartott sajtótájékoztatón jelentette ki, ahol Dánia soros EU-elnökségének kezdetét ünnepelték. „Ez egy világos jelzés, vagyis világos üzenet arra vonatkozóan, hogy erősítenünk kell saját támogatásunkat” – hangsúlyozta Von der Leyen.

Kifejtette, ez nem csupán uniós szinten, hanem egész Európa szintjén a védelmi képességek fejlesztését jelenti. Az Európai Bizottság elnöke arra is felszólította a tagállamokat, hogy vegyenek fel katonai célú hiteleket, és közösen vásároljanak fegyvereket a Bizottság felügyelete alatt.

Von der Leyen szerint a mostani geopolitikai helyzet szükségessé teszi, hogy az EU saját lábára álljon katonai értelemben is. Úgy fogalmazott, hogy a kontinens biztonsága hosszú távon nem támaszkodhat kizárólag az Egyesült Államok döntéseire, és ha Washington nem biztosítja tovább a szükséges eszközöket Ukrajnának, annak súlyos következményei lehetnek – számolt be a részletekről a TASZSZ.

Mette Frederiksen dán miniszterelnök szintén élesen fogalmazott a kérdés kapcsán. „Ha az Egyesült Államok úgy dönt, hogy nem biztosítja Ukrajnának azt, amire szüksége van, az komoly visszalépést jelentene Ukrajnának, Európának és a NATO-nak egyaránt” – nyilatkozta. Frederiksen hozzátette, a tagállamoknak „masszívan növelniük kell az ukrajnai fegyvergyártás finanszírozását”, valamint gyorsítani kell az EU militarizációját.

A kijelentések újabb lökést adhatnak az Európai Unió védelmi politikájának integrációja felé, ugyanakkor komoly vitákat is generálhatnak a tagállamok között, különösen azok körében, amelyek eddig óvatosabb álláspontot képviseltek a közös katonai fellépést illetően. A következő hetekben várhatóan napirendre kerülnek az uniós hadiipari befektetések, valamint az egységes fegyverbeszerzések jogi és politikai keretei.