Zelenszkij szerint Oroszország a lehető legtovább halogatná a békét
Szerinte ez újfent bizonyítja, hogy Moszkvának mi a valódi célja.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nemrégiben reagált arra, hogy Oroszország továbbra sem adott „érdemi választ” a 30 napos tűzszüneti javaslat kapcsán. „Sajnálatos módon a világ több mint egy napja nem kapott érdemi választ Oroszországtól az elhangzott javaslatot illetően” – írta az X-en.
Az ukrán elnök szerint mindez azt bizonyítja, hogy Oroszországnak nem érdeke a háború mielőbbi befejezése, a békekötés. „Ez ismét alátámasztja, hogy Moszkva arra törekszik, hogy minél jobban elnyújtsa a háborút és a lehető legtovább halogassa a békét” – fogalmazott.
Majd hozzáfűzte: reméli, hogy az amerikai nyomás elegendő lesz ahhoz, hogy Oroszországot a háború befejezésére kényszerítse. A The Times szerint egyúttal leszögezte, Ukrajna továbbra is kész együttműködni azokkal, akik elkötelezettek az iránt, hogy a béke megvalósulását minél közelebb hozzák.
„Csapatunk készen áll arra, hogy továbbra is konstruktívan együttműködjön minden olyan partnerével Amerikában, Európában és a világ más tájain, akik elkötelezettek a béke közelebb hozása mellett” – jelentette ki Zelenszkij.
NE HAGYD KI
Ebben a cikkben arra is kitértünk, hogy Zelenszkij attól fél, hogy Putyin becsapja a világot. Az ukrán elnök felszólította a partnereket, biztosítsák azt, hogy Oroszország ne csaphassa be őket, miután megtévesztéstől tart Vlagyimir Putyin részéről.