Egy esküvői vendégeket szállító busz balesetezett Ausztráliában, melynek következményeként legkevesebb 10 ember életét vesztette.
Ferdinand Marcos Jr. elnök kifejezetten az erdőirtást tette felelőssé a Nalgae trópusi vihart követő halálos földcsuszamlások kialakulása miatt, melyek ez idáig legkevesebb 130 ember életét követelték.
A francia elnök később pontosított, hogy ez alatt a „szabálytalan helyzetben lévő, engedélyre váró” külföldiekre gondolt, ám addigra többen is felkapták a témát a közösségi médiában.
A tisztviselő szerint Észak-Korea megpróbálja azt a látszatot kelteni, mintha a közel-keleti vagy az észak-afrikai országokba irányítanák ezeket a rakományokat.
Elmondása szerint a legrosszabb, ami velük történhet, ha áram, víz és távfűtés nélkül maradnak, ezért megelőző intézkedésekre volt szükség.
Mette Frederiksen, a hivatalban lévő szociáldemokrata miniszterelnök benyújtotta a lemondását, és nekikezd a koalíció kiépítésének.
Állítása szerint Oroszország rögtön meghátrál, ha a többi fél határozott álláspontot képvisel vele szemben.
Állítása szerint a Nyugat és Oroszország is egyre feljebb megy az eszkaláció szintjén, míg a nukleáris ingerküszöbén egyre lejjebb.
Egészen meglepő helyről érkezett dicséret az ukrán elnök részére: ezúttal Putyin egyik legfőbb szövetségese, a rettegett Wagner-csoport alapítója, Jevgenyij Prigozsin tett meglepő kijelentést, melyben dicsérte Zelenszkijt.
A Foxconn tajvani vállalat csengcsoui iPhone-összeszerelő üzeme gyorsan a figyelem középpontjába került, miután vírusként kezdtek terjedni azok a videók a közösségi médiában, melyeken látszik, ahogy a dolgozók szó szerint menekülnek a gyárból.
Mariusz Blaszczak lengyel kormányfőhelyettes, nemzetvédelmi miniszter úgy gondolja, hogy a tavalyi migrációs válság "a Kremlben írt terv" volt.