Több embert is túszul ejtett egy férfi egy népszerű kávézóban a kelet-hollandiai Ede városában.
Az új oltóanyag kifejezetten a legújabb variáns ellen lett kifejlesztve.
A bírság egészen pontosan 345 millió euró, ami átszámítva mintegy 132,5 milliárd forintnak felel meg.
Ez már a második ilyen haláleset Ausztráliában idén.
Az USA kormánya úgy véli, miután a miniszter immáron két hete nem mutatkozott a nyilvánosság előtt, vizsgálat indulhatott ellene, s nagy eséllyel leváltják posztjáról.
Bajba került egy magyar turista, ami miatt a horvát hegyimentő csapatnak kellett közbeavatkoznia.
Miután az özönvízszerű esőzések nyomán átszakadtak a gátak, a tetemes mennyiségű víz pillanatok alatt pusztító útjára indult, így a helyieknek csupán perceik voltak arra, hogy felmérjék a helyzetet és megpróbáljanak elmenekülni.
Egészen megdöbbentő mértékben növekedett az infláció Argentínában: a legfrissebb adatok szerint az éves infláció mértéke 124 százalékra duzzadt.
Izrael úgy döntött, hogy a zsidó újév idejére lezárja a palesztin területeket.
Szörnyű tragédia történt, melynek körülményei meghökkentőek.
Ismét kiváló munkát végeztek a magyar mentőcsapatok, ezúttal Törökországban.