Három Valencia-szurkoló kapott börtönbüntetést a Vinicius Jr. elleni gyűlölet-bűncselekmények miatt
A drukkerek rasszista bekiabálásokkal sértegették a játékost.
Egy bírósági közlemény szerint 8 hónap börtönbüntetésre ítéltek 3 valenciai futballszurkolót, akik a Real Madrid játékosával, Vinicius Jr-ral szemben követtek el gyűlölet-bűncselekményeket. Ez volt az első alkalom, hogy bírósági ítélet született a játékos ellen irányuló rasszista inzultusok miatt. A hétfői közleményben úgy fogalmaztak:
„A ma meghozott ítélet, amely jogerős, bizonyítottnak állapítja meg, hogy a három vádlott Viniciust a bőrszínére utaló kiabálásokkal, gesztusokkal és skandálással inzultálta. Ezek a rasszista jellegű kiabálások és gesztusok, amelyek többek között a hangok ismétléséből és a majmok mozdulatainak utánzásából álltak, a labdarúgóban frusztráció, szégyen és megaláztatás érzését keltették, aminek következtében aláásták méltóságát.”
Noha börtönbüntetés az ítélet, Spanyolországban a nem erőszakos bűncselekményekért kiszabott két évnél rövidebb börtönbüntetések miatt ritkán kell börtönbüntetést letölteniük a korábban nem elítélt vádlottaknak, így a három vádlott valószínűleg szabadlábon marad, hacsak nem követnek el újabb bűncselekményeket.
A Reuters szerint az érintett szurkolókat, akik bűnösnek vallották magukat a vádakban, két évre eltiltották a futballstadionokba való belépéstől is, továbbá kötelezték őket a bírósági eljárás költségeinek megfizetésére is.
NE HAGYD KI
![Drámai módon nyert az MTK a Zalaegerszeg ellen](https://liner.hu/wp-content/uploads/2024/07/DKATT20240726008-768x512.jpg)
Ahogy arról korábban is beszámoltunk, az incidensek tavaly májusban történtek a valenciai Mestalla Stadionban, amikor egy bajnoki mérkőzésen rasszista szidalmakkal illették Vinicius Juniort.