A közeli univerzum eddigi legnagyobb struktúráját fedezték fel
A felfedezést a Max Planck Intézet tudósai tették, kiemelve: a struktúra létezése segíthet megtalálni az univerzum gyorsuló tágulásának titkát is.
A Quipu nevű struktúra – ami az Inka Birodalomban használt csomóírás után kapta a nevét – 1,3 milliárd fényéven ível át, ami azt jelenti, hogy a teljes Tejútrendszer 13 000-szer férne el benne, ha egymás után pakolnánk. A teljes tömege ennél is nagyobb: a Tejútrendszernél 130 000-szer nehezebb – emelik ki. A nevét azért is kapta a csomóírás eszköze után, mert a benne lévő galaxishalmazokból rengeteg szál indul ki, amelyeken kisebb-nagyobb galaxishalmazok helyezkednek el.
De a beszámolóban arra is kitérnek: a Quipu azért is érdekes, mert egyike annak az öt nagy struktúrának, ami a Földtől 424–815 millió fényév közti távolságban helyezkedik el. Együtt az összes galaxishalmaz 45%-át, valamint az összes galaxis 30%-át tartalmazzák, emellett pedig az adott régióban az összes anyag negyede tartozik hozzájuk. Ugyanakkor a teljes térfogat csupán 13%-át foglalják el, ami azt mutatja, hogy az adott régióban nagy a sűrűség más területekhez képest – magyarázza a HVG az IFLScience cikke és az arXiv preprint szerveren megjelent tanulmány alapján.
Mint írják, ez utóbbi megállapítás nem különösebben meglepő. Az egész univerzum egy kozmikus hálóba rendeződött, ahol a galaxisok és a halmazok szálakba és csomópontokba tömörülnek, köztük viszont többnyire üres tér – ezek a régiók az üregek. A Quipu ezek közül a struktúrák közül a legnagyobb, aminek létezése tökéletesen beleillik a kozmoszt leíró tudományos modellekbe. A cikk szerint a kutatók azon a véleményen vannak, hogy a Quipu magyarázatot adhat az ún. Hubble-feszültségre.
Ez lényegében kétféle értéket ad az univerzum tágulásának mértékére, amit kezdetben a Hubble űrteleszkóp mérési hibájának tudtak be a tudósok, ám hamar kiderült, hogy nem erről van szó. Kifejtik: a probléma mögött az állhat, hogy nem ismeri még a tudomány az univerzum összes törvényét és a benne dolgozó erőket, ezért elképzelhető, hogy valami olyasmit kell keresni, amivel eddig nem volt dolguk a tudósoknak. A Quipu ezt segíthet megtalálni a jövőben, amivel közelebb kerülhet az emberiség a világegyetem megértéséhez is, ami mindenképp bizakodásra ad okot.
NE HAGYD KI
Ebben a cikkben arra is kitértünk, hogy rejtélyes naprendszert fedeztek fel a Tejúton belül a Marylandi Egyetem College Park-i és a NASA Goddard Egyetem csillagászai, akik épp egy csillag és egy exobolygó közös száguldását vizsgálják. A kutatás eredetileg 2011-ben kezdődött, amikor a tudósok egy rejtélyes objektumpárt figyeltek meg. Később kiderült, a páros nagyobb tagja egy csillag lehet, amelynek tömege körülbelül ötöde a Napénak, és hozzávetőlegesen 24 ezer fényévre található.