A kutatók azonosították a rákhoz és az öregedéssel összefüggő betegségekhez kapcsolódó úgynevezett „zombi” sejtek egyik kulcsfontosságú gyenge pontját, amely új terápiás lehetőségeket nyithat meg a daganatkezelésben.

Ezek a szeneszcens sejtek már nem osztódnak, ugyanakkor rendkívül aktívak maradnak, és egy GPX4 nevű védőfehérje túltermelésével tartják fenn törékeny egyensúlyukat, amely megóvja őket az önpusztulástól. Az MRC Laboratory of Medical Sciences és az Imperial College London kutatói kimutatták, hogy e védelem megszüntetésével a sejtek elkerülhetetlenül elindulnak az önmegsemmisítés útján, ami ígéretes új kezelési stratégiát jelenthet.

A daganatok kialakulásának alapja

A daganatok kialakulásának alapja a kontrollálatlan sejtosztódás, azonban számos tumorban nagy számban találhatók szeneszcens sejtek is, amelyek ugyan nem növelik közvetlenül a daganat méretét, mégis káros molekulákat bocsátanak ki.

Ezek az anyagok roncsolják a környező szöveteket, elősegítik az áttétképződést, valamint kedvezőtlen immunválaszt válthatnak ki, emellett az öregedéssel összefüggő kórképekhez, például fibrózishoz is hozzájárulhatnak. A kemoterápia gyakran növeli e sejtek számát, mivel elsődleges célja az osztódás megállítása, ennek ellenére idővel a szeneszcens sejtek káros hatásai kerülnek előtérbe.

G

Kövess minket a Google-ben

Legyen a Liner a követett forrásod

Jelöld be a Linert követett forrásként a Google-ben.

Beállítom

Rengeteg vegyületet vizsgáltak

Mariantonietta D’Ambrosio, a kutatás vezető szerzője szerint „a szeneszcenciát sokáig kedvező folyamatnak tartották, mert a sejtek nem osztódnak tovább, ami a rák alapvető jellemzője. A hagyományos kemoterápia is ezt idézi elő, így a tumor nem nő tovább. Idővel azonban megjelenik a negatív oldal, mivel ezek a sejtek számos olyan faktort választanak ki, amelyek fokozzák a környező sejtek osztódását, az áttétképződést, és az immunrendszer kedvezőtlen elemeit is mozgósítják, ami agresszívebbé teheti a daganatot. Ezért olyan gyógyszereket kerestünk, amelyek képesek elpusztítani a szeneszcens sejteket.”

A kutatócsoport tízezer vegyületet vizsgált meg szeneszcens és egészséges sejtekben, majd a Gyógyszerkémiai Tanszék szakembereivel együttműködve az úgynevezett kovalens molekulákra összpontosított, amelyek tartósan kapcsolódnak célfehérjéjükhöz – írta a ScienceDaily.

A szűrés során négy ígéretes jelöltet azonosítottak, amelyek közül három ugyanazt a fehérjét, a GPX4-et célozta. Ez a fehérje védi a sejteket a ferroptózistól, amely egy vasfüggő sejthalálforma, és reaktív oxigénmolekulák felszaporodásával jár.

A szeneszcens sejtek

A legújabb eredmények szerint a szeneszcens sejtek különösen érzékenyek a ferroptózisra, ezért túlzott mennyiségben termelik a GPX4-et, hogy ellensúlyozzák a sejten belüli káros folyamatokat. D’Ambrosio úgy fogalmazott, hogy „a legutóbbi tanulmányok rámutattak erre a hajlamra, ami új sérülékenységet jelent, és lehetőséget ad számunkra annak kihasználására.”

Amikor a kísérleti gyógyszerek blokkolják a GPX4 működését, a sejtek elveszítik védelmüket, és a ferroptózis visszafordíthatatlanná válik, így a szeneszcens sejtek elpusztulnak.

A kezelést három különböző egérdaganat-modellben is kipróbálták, és mindegyik esetben csökkent a tumor mérete, valamint javult a túlélés. Jesus Gil professzor, a tanulmány vezető kutatója hangsúlyozta, hogy „egérmodellekben azt láttuk, hogy ezek a gyógyszerek csökkentették a daganat méretét és javították a túlélést. Most azt kell megvizsgálnunk, hogyan hat mindez az immunrendszerre, vagyis az eredmények együtt járnak-e az immunrendszer kedvező elemeinek, például a T-sejteknek és a természetes ölősejteknek az aktiválásával.”

Hozzátette, a következő lépés annak meghatározása, mely daganattípusok vagy betegcsoportok reagálhatnak a leghatékonyabban erre a megközelítésre, különösen azok, akiknél a kemoterápia során fokozott GPX4-termelés figyelhető meg.